Világraszóló operaverseny

Egyformán szempont a kiváló éneklés, a színészet és a mozgás az Armel Produkció, a Szegedi Szabadtéri Játékok, valamint a Pannon Filharmonikusok nemzetközi operaversenyén és fesztiválján. Az ügyet francia, német, lengyel, amerikai és magyar színházak, valamint a Mezzo és a Magyar Televízió is felkarolta.

 

 

 

Nem először írunk arról, hogy a világ operaházaiban ma már nem elég a remek hang, fontos szempont a színészi képesség is. Tucatnyi énekversenyen keresik a kiválóságokat, most azonban egy olyan vetélkedő indul, amelyben a közönség a fiatal tehetségek színpadra termett mivoltáról is meggyőződhet. Ennek megfelelően a versenyzők opera-előadásokban mutatkozhatnak be - jelentették be a tegnapi sajtótájékoztatón.

Négy külföldi színház, a francia Opéra de Rennes, a német Theater Bremen, a gdanski Balti Opera, a New York-i Opera Dicapo és a Szegedi Nemzeti Színház vállalt partnerséget ebben az együttműködésben. A szervezők olyan rendezőket kértek fel, akik köztudottan a hagyományostól eltérő utakon járnak. Alföldi Róbert New Yorkban rendezi A salemi boszorkányok nyomán készült Robert Ward-operát, a The Crucible-t. Balázs Zoltán Rennes-be utazik, hogy Marschner Der Vampyr című darabján dolgozzon. Az egyik legkiemelkedőbb magyar operarendező, Kovalik Balázs Brémában dolgozik majd - bár még nem ismeri igazán a darabot, csak a szövegkönyvét olvasta a Raoul Wallenberg életéről szóló operának. A Lukrécia meggyalázása című Britten-operára kérte fel a gdanski teátrum Telihay Péter rendezőt, Szegeden a Magyarországon is ismert rendező, Michael Sturm állítja színpadra az Adriana Lecouvreur című operát.

Az első fordulókat novemberben, különböző időpontokban tartják a partneroperaházakban. A hangi adottságok és az énektudás alapján válogat a szakmai zsűri. A második fordulóra Szegedre utazik - a produkciónként öt-öt - továbbjutó. Itt leginkább a színészi képességet térképezik fel a rendezők, és eldől, kik kapják meg az öt opera szerepeit. A döntő, amelyet a Mezzo és a Magyar Televízió is élőben közvetít, jövő novemberben lesz a Szegedi Nemzetiben - kéthetes fesztivál keretében. A nemzetközi zsűri - amelynek összetétele még ismeretlen - a legjobb női és legjobb férfi előadót keresi. Ők a legrangosabb komolyzenei tévécsatornán, a Mezzón kapnak bemutatkozási lehetőséget.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.