Magányos gyerek a reklámzuhatagban

Csak még öt percet szeretne a szülő aludni szombat reggel, és leülteti a tyúkokkal ébredő kisgyerekét a tévé elé, talán fogalma sincs róla, hogy a mesék között komoly leckéket kap a gyerek. Kiképzik, hogy mindent vetessen (később pedig vegyen) meg, amit lát, mert az a legjobb, a legszebb, a legmenőbb. Akkor fog anyuka, apuka mosolyogni, akkor fogja a többi gyerek szeretni, szóval akkor kerek a világ. Fogyasztóvá nevelés folyik. Csak nem tudatossá.

A kereskedelmi televíziók megjelenése óta ömlik a tévéből az ajánlat, nemcsak közvetlen, hanem közvetett is. Iskoláskorig a kicsik egyáltalán nem tudják megkülönböztetni a meséket, filmeket a reklámoktól.

A szabály így szól: "Reklámot e jellegének közzétételt közvetlenül megelőző és azt követő megnevezéssel, továbbá egyéb műsorszámoktól optikai vagy akusztikus módon, jól felismerhetően, elkülönítve kell közzétenni." A megcélzottnak tudnia kell, hogy célkeresztbe került, hiszen akkor tisztességes a vadászat. Azzal viszont, hogy a meséből jól ismert figurák köszönnek vissza a reklámokban, ez a szabály semmissé válik. Svédországban pont emiatt tiltják a 12 éven aluli gyerekeknek szóló reklámozást.

Arról meg végképp fogalmuk sincs a gyerekeknek, hogy a tolltartójukon, pólójukon, vagy éppen a fogkrémükön megjelenő kedvenc hőseikkel éppen a közvetett reklámpiacot erőltetik rájuk. Igazából nem is érdekli őket. Ez pedig rendben is van. Csakhogy nem is róluk szól ez az egész. Esetleg márkahűséget is kialakítanak. Azt gondolják, reggel a maci által fogyasztott kukoricapehely sokkal egészségesebb, mint csupasz társai. De valószínűleg csak drágább. Eszközként használják őket: megnyitják szüleik pénztárcáját.

A szülőket bombázza az a reklám is, amit átalszanak szombat reggel. A gyerek ki fogja erőszakolni a látott újdonságot. Nem képes mérlegelni, hogy van-e rá szüksége, és ha van is, éppen arra-e.

Bár a gyerekek között a szakértő szerint nem téma a reklám. - Nem hatnak erősebben a gyerekekre, mint a szomszéd kisfiú új játéka - mondja Halász Anna gyerekpszichológus. - Egyszerűen a szerzés és az újdonság öröme izgatja őket. De ne higgyük, hogy a felnőttek máshogy vannak ezzel. Legfeljebb erősebb az akaratuk.

A felnőttek elkapcsolnak, ha nem kíváncsiak az agreszszív reklámokra. Szerencsés esetben tudatos fogyasztók. - A gyerek úgy van a reklámokkal, mint a kilencvenes évek elején a felnőttek voltak: újdonságként éli meg - teszi hozzá a pszichológus. - Emiatt nem tud hozzá viszonyulni, elhiszi, amit ott mondanak. De a reklám csak egy része a fogyasztóvá nevelésnek. Legalább olyan fontos, amit otthon vagy az iskolában lát.

Ha minden jól megy, a fiatalok is belefáradnak a fogyasztói társadalom őrületeibe. Rájönnek, hogy a legó, ha más színű is, ugyanannyi variációt rejt, mint a szekrényben lapuló. A főműsoridős reklám alatt pont le lehet zuhanyozni, és a színesebb csomagolás nem mindig a legjobbat rejti. A márkahűség pedig bezártság: a kísérletezés örömétől foszt meg.

A Médiatudor oktatási program feladatai a kritikus, tudatos médiafogyasztóvá válást alakítják ki a 6-11 éves gyerekekben. A szakemberek ingyenes segédanyagokkal állnak a gyerekek, tanítók, tanárok és szülők rendelkezésére. Iskolai tananyagokat fejlesztettek ki, amelyekben munkalapok, tanári kézikönyv és videoillusztrációk segítik a pedagógusok munkáját. Szülői tájékoztató jelent meg Médiatudor a családban címmel, és weboldal üzemel (www.mediatudor.hu), amelyen külön felület készül a diákok, a pedagógusok és a szülők számára. Televíziós kampányt is indítottak, amely a szélesebb közönséget tájékoztatja a program működéséről.

- Nekem itt valami gyanús! Ez a reklám videóról megy!
- Nekem itt valami gyanús! Ez a reklám videóról megy!
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.