Életmű. Díjért?
Év végén mutatják be Burton legújabb opuszát, a Sondheim-musicalből készült Sweeney Todd filmváltozatát, melynek főszereplője Burton „házi-sztárja”, legjobb barátja, és természetesen a velencei életműdíj átadója, Johnny Depp. Burtonnel a díjátadást megelőzően a velencei Cipriani hotel kertjében beszélgettünk egy pohár pezsgő és némi harapnivaló mellett, s a beszélgetés végén Johnny Depp is csatlakozott az asztaltársasághoz.
Tényleg nagy alkalom ez az életműdíj, ha már hajlandó volt érte Armani-öltönybe bújni!
Nem kis munka volt, míg rábeszéltek! Nem is emlékszem, mikor volt utoljára rajtam öltöny. Feszengek is, mert fogalmam sincs, hogy áll.
Jól! Legutóbb két éve a Halott menyaszszony kapcsán beszélgettünk a Canale Grande partján, a Peggy Guggenheim Múzeum tetőteraszán. Miért szereti ennyire Velencét, hogy szinte az összes filmjét itt indítja el?
Mert Velence mindig jó volt hozzám. És főleg azért, mert ez a fesztivál nem a zsizsegésről szól, meg az üzletről, hanem a moziról, amit imádok.
Nem gondolja, hogy kicsit korai ez az életműdíj ilyen fiatalon?
Nézze, nem érzem magam különösebben fiatalnak, és azt sem gondolom, hogy ezzel most vége a munkásságomnak, sőt. Ez a díj emlékeztetőnek jó és kellő energiát ad a továbbiakhoz.
Meséljen egy kicsit a Sweeney Toddról és Johnny Deppről! Óriási a csönd körülötte, közben mindenki alig várja már, hogy lássa.
Még mindig nincs kész a film, még legalább kéthavi kemény munka. Az animációs filmjeimben mindig fontos szerepet kapott a zene, de ez a musical rendesen próbára tett. A legtöbb musicalben azért itt-ott levegőhöz jut az ember, mert van benne próza is, ebben viszont alig, amitől kellő kihívás volt nekem is, a színészeknek is. Sondheimmel tíz évvel ezelőtt kezdtünk beszélgetni, aztán valahogy elhalt a dolog, de csak nem hagyott békén. Az évek során mindig visszakanyarodtam hozzá és rajzolgattam a jeleneteket. És mindig Johnny járt a fejemben meg Helena (Bonham Carter, Burton élettársa – a szerk.). Mintha a sors keze lett volna benne. Akkoriban Johnny még túl fiatal volt Sweeney Toddra, ki kellett várni, hogy beérjen. Hát kivártuk.
A Boratból ismert Sacha Baron Cohen is játszik a filmben. Ő is énekel?
Mindenki. És senki sem profi énekes, kivéve egy szereplőt, ami elég bizarr, lévén, hogy a Sweeney Todd ráadásul az egyik legnehezebb musical. Sacha a Hegedűs a háztetőn-ből énekelt egy számot a próbafelvételen, a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Már bánom, hogy nem vettem fel videóra. Egyik színész se próbált meg úgy csinálni, mintha profi énekes lenne, se Johnny, se Alan Rickman, se Helena. És a filmben is mindegyik színésznek megmaradt az eredeti személyisége, pedig a Sweeney Todd 75 százalékban zene és ének. Az eredeti forgatókönyvben sokkal több volt a dialógus és kevesebb a zene, én változtattam ezen az arányon. Majdnem olyan lett, mint egy fekete-fehér horror, amit nem eljátszanak, hanem elénekelnek.
Amikor legutóbb beszélgettem Johnnyval a Karibi kalózok harmadik része kapcsán, elmesélte, hogy saját bevallása szerint nincs elég hangja a Sweeney Toddhoz és ezt meg is mondta magának...
Ez így is van, pontosabban fogalmam sem volt, mennyire tud elénekelni egy musicalt. De annyit dolgoztunk már együtt, annyira ismerjük egymást, hogy tudtam, nem vállalja el, ha nem biztos magában. Nem rukkolt ki azonnal az énekléssel, sőt kérte, hogy adjak neki egy kis időt, de mikor meghallottam az első számot, tudtam, hogy rendben leszünk. A filmben fel kellett rúgnom a hagyományos musicalszabályokat, mert ez nem színpad, hanem mozi. A színpad más. Van egy dal, a közönség lereagálja, a színész egy kicsit megpihen, aztán megy tovább. Itt erre nincs lehetőség. Itt sok a közeli, fontos a mimika, minden apró gesztus jelent valamit. Az én filmem teljesen kizsigereli a színészeket, szinte azt kell mondjam, a műfaj sajátosságai miatt azt követeli tőlük, hogy minden gátlásukat félretéve teljesen lemeztelenedjenek.
Maga Londonban, Johnny Dél-Franciaországban él, és mindketten amerikaiak. Ennyire inspiráló az európai légkör?
Amerikában születtem, ott is nőttem föl, de mindig külföldinek éreztem magam abban a környezetben. Talán pont ezért érzem magam otthon külföldön. Fura érzés, engem is meglepett, főleg az, hogy mennyire nem hiányzik Amerika. Londonban otthon vagyok. Valószínűleg azért, mert ott sokkal jobban elfogadják azt a fajta excentrikus szellemiséget, amit képviselek, mint Amerikában.
Visszatérve a Sweeney Toddra: a musical az egyik legkockázatosabb befektetés. A Chicago siker volt, a Rent és a Producerek bukás. Könnyen ráállt a stúdió a Sweeney Toddra?
Én voltam a legjobban meglepve, hogy milyen könnyen. Főleg tudván, hogy a Sweeney Todd nem a legnépszerűbb musical. Ez nem a Chicago, még csak nem is Az operaház fantomja, aminek megvan a maga bizonyítottan hatalmas rajongótábora. A Sweeney Toddnak nincsenek nagy slágerei. De behoztuk a költségvetésen belül, és hát Johnny Depp elég nagy húzónév ahhoz, hogy bevigye a nézőket a moziba. Meg aztán, nagyképűség nélkül, úgy érzem, hogy neki is, nekem is sikerült újítanom a műfajon.
Közben megérkezett Johnny, fehér szmokingban, szokatlanul elegánsan. Te adod át a díjat a barátodnak. Mit fogsz mondani a színpadon?
Azt nem mondhatom, hogy kicsit korai, csak gondolom. De ha úgy vesszük, hogy nem egy befejezett életműért, hanem az eddigi teljesítményéért jutalmazzák, akkor aláírom, sőt azt kell mondjam, hogy már rég kijárt volna neki.
Mostanáig lakatot tettél a szádra, ha a Sweeney Toddról kérdeztelek. Most hajlandó vagy elmesélni, milyen volt eljátszani?
Ilyet még nem csináltam, tehát abszolút szokatlan, és a nézők se láttak még így, nekik is meglepetés lesz. Az éneklés eddig olyan fokon nem volt az erősségem, hogy még zuhanyozás közben se próbáltam megkísérelni. Én hökkentem meg legjobban, hogy megy. És főleg az, hogy némafilmszerűen csináltuk meg a Sweeney Toddot. Majd meglátod, úgy néz ki, mint egy húszas-harmincas évekbeli mozi, mint amilyenekben Boris Karloff meg Peter Lorre játszott. Nagyon nagy a hangsúly a szemen, az arcon, a sminken...
De minek kellett ehhez a Sweeney Todd?
Hogy végre énekelhessek!
Velence, 2007. szeptember
