Mi tagadás, mi több, mi a culpa: kicsit későn fedeztük fel a Hungária körút és a Thököly út sarkára kínlódott parkszerű alakzat szélén álló térplasztikát, azaz 33. heti műtárgyunkat. E merész, velejéig modern dolgozat ugyanis augusztus 20-ra készült, csak valami barom itt véletlenül kidobta az ünnepélyes leleplezésre szóló meghívót, de még szerencse, hogy ugyanez történt az összes többi szerkesztőségben is, így sikerült megint nem lemaradni a hírversenyben. Szóval minden jó, ha jó a vége.

Tehát: Augusztus 20. Az Államalapítás Ünnepe. Szent István király ünnepe. Dupla ünnep tehát.

Ami tévedés, mert éppenséggel tripla. Az Új Kenyér Ünnepe is, bizony ám, csak erről azóta, hogy szegény Losonczi Pál már nem szegi meg a nejlonba és nemzeti trikolorba öltöztetett veknit a búzatábla oldalában a helyi úttörőcsapat és a helyi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet legigyekvőbb kollektívája, valamint a helyi tanács VB és az MSZMP megyei bizottságának elnöke vidám, és a korabeli MTI-fotók tanúsága szerint kicsit részeg társaságában, erről az Új Kenyér-dologról mintha kezdene leszokni az ország. Ejnye.

Ejnye: ezt mondta az a nem túl fiatal, de rendkívül lelkes társaság is, amely az Új Kenyér vonal mellőzése ellen alakult, Új Kenyér Baráti Társaság néven, nemrég. Úgy gondolták, már csak mégse járja, hogy mindenki csak Szent Istvánozik, meg Államalapistásoskodik, Új Kenyér meg sehol. Elhatározták, hogy protestálnak, és ennek hasonló módját választották, mint a sorozatunkban szereplő protestálók egyike-másika: rendeltek egy ütős, kemény köztéri szobrot, amelynek láttán minden arra császkálót elkezd mardosni az önvád.

A művet elnézve egészen biztosak vagyunk abban, hogy az Új Kenyér Baráti Társaság jó úton halad, bár a helyválasztás nem volt tökéletes, abban a parkszerű izében nem sokan császkálnak, a közönség zöme jellemzően inkább fekszik. De lassú víz partot mos.  

Kenyereskutya