A tehetséges Mr. Potts

Nagy-Britannia új kedvence június óta Paul Potts, akit néha - Tony Blair után szabadon - "a nép Pavarottijának" is hívnak. A walesi származású, meglehetősen előnytelen megjelenésű, köpcös, harminchat éves férfi nyerte meg az ITV televízió új, Britain's Got Talent (Brit tehetségek) című versenyét.

Az első brit Ki mit tud?-ban a lehető legkülönbözőbb tehetségek mutatkoztak be, kategóriák nélkül, csodagyerek énekesektől kezdve tűznyelőkön, kígyóbűvölőkön és majom-hasbeszélőn át egészen egy idősek otthonában élő Fred Astaire-utánzatig. A szabályok szerint a versenyzőknek sietniük kellett, mert annyi idejük volt a produkcióra, amíg mindhárom zsűritag jelzőgombja meg nem szólalt, vagyis meg nem unták az előadást. A zsűriben - két rettegett celebritáson, a zseniális ötletgazdán és impresszárión, Simon Cowellen (Pop Idol) és a Daily Mirror fotóhamisításba keveredett és állását vesztett egykori főszerkesztőjén, Piers Morganen kívül - egyensúlyként a bájos színésznő, Amanda Holden foglalt helyet. A tét nem volt csekély: az első díj százezer font volt (közel 36 millió forint), és ami még vonzóbb, fellépési lehetőség a közel százéves múltra visszatekintő Királyi Varietében, amelyre idén II. Erzsébet jelenlétében, december elején Liverpoolban kerül sor. De mire Paul Potts a Mersey-parti városba eljut, a fél világot bejárja sebtében szervezett koncertkörútján.

A Port Talbot-i mobiltelefon-kereskedői állásából csak "alkotószabadságra" elvonult győztes első albuma valószínűleg rekordgyorsasággal jelent meg. A szórakoztatóipari guru, Simon Cowell a döntőt követően tett ígéretét betartva egy héten belül sort kerített a felvételre, a lemez pedig a kiadást követő hetekben el sem mozdult a toplisták éléről. Akinek persze van egy kis hallása, egyetérthet azzal, hogy a jóslattal felérő One Chance (Egyetlen esély) című albumot nem Paul Potts utolérhetetlen művészetéért vásárolják meg az emberek - immár több százezer példányban. A lemezen a Nessun Dormán kívül többek között a Caruso, a Nella Fantasia, Az operaház fantomjának egy dala, azaz nem különösebben eredeti szerzemények sorakoznak, és az erőfeszítés, az "izzadságszag" is érződik az előadásukon.

Paul Pottsszal számos interjú készült. Gyakran hangoztatja, hogy nincs "megcsinálva", a képviseletét ellátó lemeziroda pedig belátta: "ő az, aki", és nem akarja megváltozni. Ez persze zseniális trükk, hiszen a valóságban az élete felfordult, mégis a "mindennaposságához", kisemberségéhez való ragaszkodás lett kampányának alapeleme. Külsején viszont újított. Sorozatos balesetek után fogsora eltorzult, a fogai külön életet éltek, de eddig nem volt pénze kozmetikai kezelésre. Most egy gyors beavatkozás eltüntette a legfeltűnőbb hibákat, és a szemétdombra - vagy legalábbis ereklyéi közé - került egy szupermarketből származó, 35 fontos (12 ezer forintos), rosszul szabott öltöny is, amelyben a versenyt megnyerte. Potts unos-untalan ismételgeti: milyen szerencsés, de nem akarja elbízni magát, attól tart, váratlan hírneve tiszavirág-életű lesz.



Feleségével egy tévéinterjúban

Potts egy pillanat alatt belopta magát az emberek szívébe, amit jól bizonyít, hogy tízmilliónál többen kattintottak a YouTube-on található első felvételére. A képkockákon követhető a hihetetlen dráma, ahogy a kezdetben közönyös zsűri felfigyel a fura kis mukiból áradó, erős tenorhangra, a Nessun Dorma meggyőző előadására, amelynek végén a cinikus zsűritagok és a nézők is - többen felállva, könynyezve - tapsolnak.

A félszeg, ideges fiatalembernek mindig szenvedélye volt a klasszikus zene, korábban operaénekesi karrierről álmodott, némi szakképzést is kapott, rövid olaszországi énektanfolyamokon vett részt. Egy meghallgatáson Luciano Pavarotti és Katia Ricciarelli is továbbtanulásra buzdította. Évekig ingyen szerepelt a Bathi Operaházban, ám az említett balesetek és a pénzhiány megakadályozta további szerepléseit.

Vonzóan ideges, zavart viselkedését, kishitűségét azzal magyarázza, hogy egész gyerekkorát beárnyékolta a társaitól kapott örökös bosszantás és testi kínzás. A vetélkedőre is véletlenül jelentkezett, internetes csevegésen megismert felesége unszolta, és végül pénzfeldobás döntött a vitában.

Potts el sem tudta képzelni, hogy "legjobb barátjának" nevezett, mégis évek óta elhanyagolt hangja akár az első fordulón is átsegíti. Azóta, hogy a 12 millió néző által követett döntőben kétmilliónál több szavazatot kapott, nem győzi elégszer megcsípni magát: vajon nem álmodik-e?

Potts gyorsan a show-biznisz kellős közepén találta magát, és hétköznapi élete gyökeresen megváltozott. Június végén már New Yorkban énekelt rajongóinak.
Potts gyorsan a show-biznisz kellős közepén találta magát, és hétköznapi élete gyökeresen megváltozott. Június végén már New Yorkban énekelt rajongóinak.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.