A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint (HVG, 2007. szeptember 15.) a Magyar Gárda megalakulása két pártnak kedvezett: az azt alapító Jobbiknak és az MSZP-nek.

Ezzel az egy mondattal is elintézhetnénk Bauer Tamás Orbán gárdája című írását (szeptember 12.), amelyben Orbán Viktor ellenzéki pártelnököt - és rajta keresztül a Fideszt - teszi az ügyben egyedüli felelőssé.

De ezzel azért nem elégedhetünk meg, mert az a nem tisztességes mód, ahogy eljárt, ennél alaposabb elutasítást kíván.

Két héttel a gárda megalapítása után, amikor a várbeli bohóckodáson túl még nem történt semmi, Bauer írása már tele van súlyos, de bizonyítatlan vádakkal. Először is az új szerveződést olyan fegyveres félkatonai szervezetnek írja le, amely a jobboldal széles körével együtt elutasítja a demokratikus berendezkedést és erőszakkal lép fel más politikai irányzatok képviselőivel szemben.

Azt rögtön maga is megállapítja, hogy effajta félkatonai szervezet fegyver és jog híján nem hozható létre. Akkor a gárda mitől fegyveres és félkatonai? Az erőszakkal való fellépés vádja pedig (amire nem hozott példát) tények nélkül félelemkeltés.

A jobboldal széles köre a Fidesz nélkül nem értelmezhető kifejezés. Márpedig a legnagyobb ellenzéki pártról eddigi története során nem bizonyosodott be, hogy elutasítja a mai alkotmányos berendezkedést. A kormányt és a kormánypolitikát igen, de a kettő nem ugyanaz.

A szerző nem elégszik meg azzal, hogy a Fidesz szerint a gárdaalapítás rossz válasz és ellene demokratikusan és erőszakmentesen kell küzdeni, de azt is elvárja tőle, hogy a gárdát antidemokratikusnak és erőszakra szerveződöttnek is nyilvánítsa.

Tehát Bauernek nem elég a demokratikus küzdelem és a jogállam összes intézménye sem, hiszen tehetetlennek és az államrend megvédésére képtelennek tartja a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságokat is, valami többre vágyik.

Hamis vádak alapján akar fellépni egy egyelőre bíróságon bűnösnek nem talált egyesület ellen. És másoktól is ezt követeli. Milyen demokrácia lenne ez, ha az egyesülési jog és az ártatlanság vélelme a szerzőnek nem tetsző szervezeteknek nem járna, de például a tavalyi október 23-i ellenzéki megemlékezés résztvevőit törvénytelen erőszakkal szétverő kormánynak bizalmat szavazó MSZP-nek és SZDSZ-nek meg igen?

Köszönöm, de ebből az egyoldalú, kirekesztő demokrácia és szabadság felfogásból én nem kérek!

Nem a Jobbik és nem a Fidesz találmánya az etnikai alapú nemzetfelfogás, az a magyar történelem eredménye, ami tükröződik a magyar alkotmányban is, amely szerint a Magyar Köztársaságban a többségi magyarokon kívül a nemzeti és etnikai kisebbségek is államalkotó tényezők.

Az pedig egyszerűen nevetséges, hogy Bauer a gazdaság teljesítményét akkor tekinti a legjobbnak, amikor éppen úgy csökken a növekedés üteme, hogy közben az EU egészéé a miénknél jobban nő, a volt szocialista országoké meg egyenesen száguld hozzánk képest.

A nyilasuralom megkülönböztető és azonosító jellemzője nem az árpádsáv, amely ma is része címerünknek, hanem a nyilaskereszt volt. A két dolog összekeverése nem helyes és nem is célszerű. Mint ahogy az Árpád-ház több száz éve és a nyilasok fél éve sem, noha mindkettő kitörölhetetlenül része történelmünknek.

Azért vessük el az árpádsávokat (a négy piros és a négy ezüst, ma már fehér csíkot), az itt Európában új hont alapító család jelképét, mert rövid időre azt egy szélsőjobbos rezsim is részben háttérül használta (módosítva, öt piros és négy fehér csíkkal)? Ha ezt tennénk, akkor a mai nemzeti zászlót is el kellene vetnünk, hiszen e trikolor alatt és nem az árpádsávok alatt deportálták a zsidók többségét (440 ezer főt) és működött a Rákosi-rendszer. Képtelenség.

Azt állítja Bauer Orbánról, hogy azonosak a hadviselési normái a Magyar Gárdáéval, hogy megsemmisítendő ellenségnek tekinti a mai kormánypártokat, hogy népszavazással ellehetetleníti a kormányzást, és hogy évek kemény munkájával ő alakította ki a militáns, jobboldali radikalizmust.

Igen súlyos vádak. Már a politikai harc hadviseléssé nyilvánítása is elég kínos a szerzőtől valódi háborúk és csaták nélkül. Hol és mikor bélyegezte megsemmisítendő ellenségnek politikai ellenfeleit Orbán? Nem tudok ilyenről, de Bauer sem hoz rá példát.

Nem kellett volna a választás előtt az államháztartást pártérdekből csődbe vinni, és az ezt korrigálni hivatott, tervezett megszorításokat (vizitdíjat, kórházi napidíjat, tandíjat) teátrálisan letagadni, akkor most nem lenne népszavazás. Amely intézmény az alkotmányban garantált jog, azt a kormány tisztelettel el kell hogy viselje. És az ellenzéket is.

A militáns, jobboldali radikalizmust nem Orbán találta ki. A fasizmus és a nácizmus jóval a Fidesz előtt és elég széles körben dühöngött Európában. Nálunk a német megszállás alatti egy évben, 1944- 45-ben.

A rendszerváltást követően - Orbán korában -, negyvenévnyi kommunista diktatúra után ismét színre lépett a jobboldali radikalizmus, amelynek eddig egyetlen komoly tömegbefolyást szerző, a parlamentbe bejutó és az utcán nagy számban híveket fölvonultatni tudó szervezete a MIÉP volt.

Sehol nem találkoztam még azzal az állítással és az azt igazoló bizonyítékkal, hogy a MIÉP-et, majd a Jobbikot és az egész szélsőjobbot Orbán alapította és irányítja. Ellenben azt láttam, hogy az „egy a tábor, egy a zászló” jelszó alatt kiszorította előbbit a parlamentből 2002-ben és a fővárosi közgyűlésből 2006-ban.

Begyűjtötte és megszelídítette a Fidesz a radikális jobboldali szavazatok egy részét is, ahogyan a MSZP a munkáspártiakét. E stratégia megismétlését látom abban, ahogyan Orbán a Jobbikot és a radikális jobboldali médiumokat kezeli.

A szélsőjobb jelenléte elkerülhetetlen, ahogy az egész Európában is így van évtizedek óta. A Fidesz nem mereven ellenséges fellépésével továbbra is elszívhatja tőlük a szavazatok egy részét, és ezzel elérheti, hogy azok nem jutnak be a parlamentbe, vagy nyíltan nekik támad, de akkor növelheti szavazótáborukat és az Országgyűlésbe kerülésük esélyét is. Az előbbi út egyszer már bevált. Az utóbbi viszont kedvezne ugyan az MSZP-SZDSZ szövetségnek, de az országnak szerintem aligha.
  
A Medián mérési eredményei, a pártpreferenciákról és a gárdaalakulás felelősségéről visszaigazolják azt a következtetést, hogy annak alapítása ártott a Fidesznek és vezetőjének, tehát nekik az úgy hiányzott, mint púp a hátukra.

Orbán démonizálása csak pártpolitikai szempontból eredményes, de nem tisztességes, és aligha szolgálja az ország morális erősödését és demokratizálódását, amely értékek védelmében elvileg Bauer szót emelt. Épp ellenkezőleg, rombolja azokat.

Más - akár a Jobbik - véleménynyilvánításának - hisz eddig csak ez történt - hamis vádakon alapuló korlátozása nem szabadsághoz vezet.

A szerző 2002 és 2006 között a XVI. kerületi önkormányzat MSZP-frakciójának vezetője

Bauer Tamás viszontválasza:

Nem hinném, hogy Orbán gárdája című cikkemnek akár a címét, akár a tartalmát vissza kellene vonnom. A cím azt fejezi ki - és ezt mutattam meg a cikkben is -, hogy a Magyar Gárda létrehozóit és alighanem „besorozott” részvevőit is ugyanaz az eszmerendszer vezeti és ugyanaz az indulat hajtja, amelynek jegyében Orbán Viktor és Kövér László másfél évtizede a Fideszt vezeti.

Ennek lényege, hogy a magyar belpolitika nem az ország problémáira adott különféle lehetséges válaszok vetélkedése, ahogy az demokráciában szokásos, hanem „a jó és a gonosz” (Buda Péter) engesztelhetetlen küzdelme.

Ez nemcsak a gárdistákat, de Orbánt is mentesíti az álláspontja melletti racionális érvelés, sőt egyáltalán a tények tisztelete alól, és legitimál szemükben olyan eszközöket (a titkos szavazás megsértése a köztársaságielnök-választásnál, a politikai ellenfél szerverére való betörés, a vetélytárs képviselőjelölt megzsarolása a választási kampányban vagy a rendőrség által felállított kordon lebontása), ami a jogállamot tisztelő közszereplő számára elképzelhetetlen.

Ennek az iránynak a meghosszabbítása az alapító nyilatkozata szerint erőszak alkalmazására készülő szervezet létrehozása is.

Bauer Tamás