ENSZ-főtitkár: véget ért a kétkedés időszaka a klímaváltozás kérdésében

Az ENSZ-főtitkár szerint a globális felmelegedés okozta klímaváltozás kérdésében véget ért a kétkedés időszaka, azonnali cselekvésre van szükség.

Ban Ki Mun "A jövő a kezünkben van" címmel hívott össze csúcstalálkozót hétfőre az éghajlatváltozás kihívásairól New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés 62. ülésszakának általános vitájához időzítve. Megnyitójában hangsúlyozta: a nemzetközi egyeztetéseken áttörést kell elérni annak érdekében, hogy jelentősen csökkenteni lehessen a légköri felmelegedésért felelős gázok kibocsátását. "A tétlenségnek lesz a legnagyobb ára hosszú távon" - jelentette ki a főtitkár.

Az egynapos tanácskozáson Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó azt mondta, egyetért az ENSZ-főtitkár üzenetével, gyors cselekvésre van szükség a Földet felfűtő gázok kibocsátásának visszaszorítására. A közismerten a környezetvédelmi normáknak, például az autók károsanyag-kibocsátási előírásainak a szigorítását pártoló Schwarzenegger úgy fogalmazott, hogy bár a gazdag és szegény országok felelőssége eltérő, a cselekvés közös kötelesség.

A találkozón 154 ország képviseltette magát, csaknem 80 állam- és kormányfő jelent meg. Magyarországot Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter képviseli.

Ban Ki Mun azzal a szándékkal hívta össze a tanácskozást - amelyen tulajdonképpen nincs is idő valódi tanácskozásra, az államok képviselői néhány percben ismertethetik állásfoglalásukat -, hogy "erős politikai üzenet" fogalmazódjon meg az indonéziai Baliban decemberben rendezendő klímaváltozási konferencia előtt. A világszervezet főtitkára szerint a klímaváltozás ügye sürgető megoldást kíván, nem lehet halogatni az intézkedést. Elemzők szerint Ban Ki Mun nem utolsósorban az egyik legnagyobb gázkibocsátónak, az Egyesült Államoknak kívánt üzenni, amely mindeddig nem karolta fel a klímaváltozás ügyét.

George Bush - aki elutasítja az éppen tíz éve elfogadott kyotói jegyzőkönyvet és vele együtt azt, hogy adminisztratív úton korlátozzák a kárt okozó gázok kibocsátását - nem vett részt a csúcstalálkozón.

Az ENSZ szakértői múlt héten közzétett jelentésükben felhívták a figyelmet arra, hogy az északi-sarki jégtakaró a légköri felmelegedés miatt minden korábbinál kisebbre zsugorodott.

Fodor Gábor áttörést érzékelt

"Hosszú idő óta most először lehetett azt érezni, hogy nem súlyos vitákkal terhelt ez a kérdés, mint az elmúlt években (...) úgy tűnik, hogy ugyan hangsúlykülönbségekkel, de kezd egy irányba fordulni a világ" - mondta Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a konferencián szerzett tapasztalatairól az MTI-nek.

Fodor Gábor szerint a New York-i csúcstalálkozó azt az egyértelmű politikai akaratot tükrözi, hogy sürgősen cselekedni kell. Változás érzékelhető a kiotói jegyzőkönyv céljait korábban elutasító Egyesült Államok politikájában, "úgy tűnik, a világ képes lesz arra, hogy közösen cselekedjen ezen a téren" - mondta.

 

(forrás: MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.