1. Iszonyú fáradt vagyok. Olyan, mint amikor az ember megérzi a korlátait.

2. Tényleg lejöttek az emberek az utcára. Itt vannak képek róla. Még délben is attól féltem, hogy nem jönnek. De legalább százan voltak. És többször cserélődött a nép.

3. Nem a kezdeményezőkön múlt. Ahogy elkezdtük a szervezést, folyamatosan bővült azoknak a köre, akik beszálltak valamivel, átvállalták a főzést, a bogrács beszerzését, az utca feldíszítését, színpadot kértek az iskolától - és kaptak -, és jöttek a zenészek a környékről, meg egyszercsak felbukkant egy bohóc, úgy rendesen bemázolt arccal, nagy cipőben, és leült köztünk, hogy ő ráér egész nap, játszana a gyerekekkel. Szóval ahányan gratuláltak, azoknak mind azt mondtam, amit egyszer Ninjától, a criticalmass.hu informatikusától hallottam: együtt csináltuk, mindenki benne volt.

A végén a takarítás percekig tartott, annyian segítettek.

3. Lenke néni. Aki nagyon gyakran panaszkodik - most azt mondta, hogy ez olyan csodálatos, hogy legszívesebben reggelig hallgatná. Épp rockzenekarok játszottak, a sarki hangszerboltos fiúk zenekarai.

4. Azt hiszem, kell az embereknek az az érzés, hogy nagyok, nagyszerűek vagyunk. És amikor mi magunk megcsinálunk egy utcabált, mint amilyen ez volt, és ott Zsuzsi vonatosat játszik a fél utca rockzenére, - nem viccelek -, többféle korosztályból legalább tizenöt ember körbe vonatozta az utcát, szóval ilyenkor az ember azt érzi, hogy valami életre kelt, amit mi csináltunk, és most megmutatjuk a világnak is.

5. Idejöttek egészen távoli utcákból, sőt, olyan helyekről is, mint Szentendre.

6. Ez csak akkor megy, ha kompromisszumot kötsz. Jöttek egészen szegények, vittek ételhordóval kaját, amit ingyen adtunk, na ezen többen berágtak, szerintem nem kéne kiakadni, sőt, épp az lenne a jó, ha senki nem sajnálná.  De volt, aki el akarta küldeni a cigányokat, akik retikülbe pakolták a savanyú uborkát, meg minden szabadon maradt kaját, mire azt mondtam, hogy ne küldjük el őket, hadd legyen egy jó napjuk, mire ez a valaki lenyelte a hargját és nem volt probléma.

7.  És azért érzem most a korlátaimat, mert egy pillanatra belekóstoltam abba, hogy milyen szép is lehetne az élet, és ez a pillanat most elmúlt, és elég világos, hogy nagyon sok meló ezt az egy pillanatot megteremteni, hát mennyi lehetne eljutni odáig, hogy normálisan lehessen élni az országban?

BiL blogja