A szerzeteseket százezer tüntető követi Mianmarban

Több mint százezren tüntettek hétfőn a katonai junta ellen a korábbi mianmari fővárosban, Rangunban (Yangon), a menet élén több ezer buddhista szerzetes haladt - számoltak be szemtanúk.

Bár független becslések nem állnak rendelkezésre a résztvevők számáról, elemzők szerint ettől eltekintve is csaknem két évtizede ez a legnagyobb tüntetés a junta ellen. Rangunban és az ország más részein már egy hónapja zajlanak tüntetések. Vasárnap csaknem húszezer ember, köztük tízezer szerzetes tüntetett a volt fővárosban, amely egyúttal Mianmar legnagyobb városa is.

Voltak, akik jobb életkörülményeket követelő, mások nemzeti megbékélést hirdető transzparensekkel vonultak fel hétfőn. A tiltakozók a leghíresebb szentélyből, a Svedagon pagodából indultak, és a Nemzeti Liga a Demokráciáért (LND) ellenzéki szervezet székhelyéhez meneteltek. A szervezet tisztségviselői kijöttek az épületből, és üdvözölték a szerzeteseket, majd csatlakoztak a tiltakozókhoz.

Az LND vezetője az a - Nobel-békedíjas - Aung San Suu Kyi, akit már négy éve házi őrizetben tart a mianmari katonai junta. A tüntető tömeg egy régi egyetemi negyed felé vette az útját, mely nincs messze a vezető ellenzéki személyiség házától. Ebben az azóta bezárt egyetemi negyedben zajlottak a kormányellenes tüntetések a 80-as évek végén, melyeket a katonai kormányzat nyomott el.

A mianmari kormány egy hónappal ezelőtt megemelte az üzemanyagok árát, tüntetések sorozatát váltva ki intézkedésével. A megmozdulások időközben már nemcsak az áremelések, hanem általában a kormányzat szerintük rossz gazdaságpolitikája ellen is irányulnak. A szerzetesek szolidaritásuk jeleként csatlakoztak a lakosság tüntetéseihez, és azok élére álltak.

Az augusztus 19-e óta zajló tüntetések résztvevői közül 218 embert vettek őrizetbe, többségében LND-tagokat. Egy thaiföldi emberi jogi szervezet arról számolt be, hogy az őrizeteseket testi-lelki kínzásnak vetik alá.

(MTI)

Buddhista szerzetesek és civilek menete Yangon utcáin
Buddhista szerzetesek és civilek menete Yangon utcáin
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.