Évtizedes, kitartó munka van abban, hogy ma már százezrek kerekednek föl azon a szeptemberi hétvégén, és rohannak épületről épületre, hogy mindent lássanak, amire kíváncsiak. Ahogy jó néhány évnek kellett eltelnie, míg Márta István minden júniusi segélykiáltása elérte a legfőbb füleket: Kapolcsnak előbb erős gyökereket kellett eresztenie, hogy már fenyegetésnek hasson az esetleges elmaradása. Magyarán, a semmiből képtelenség valós kulturális teljesítményt létrehozni. Zongoravirtuóz sincs kínkeserves gyakorlás nélkül, hát még olyan közösségi kulturális eredmény, mint egy fesztivál. Mindezt csak azért mondom, mert az utóbbi időben a miniszterelnök feltűnően gyakran említi: a kormány a jövőben különösen nagy figyelmet fog fordítani a kultúrára és az oktatásra. Ami az előbbit illeti, ennél több mindeddig nem hangzott el. Pontosabban: kitudódott valami, ami, ha valóra válik, kétségkívül ráirányítja a figyelmet a hazai kulturális életre - elvégre a katasztrófaturizmus is népszerű műfaj mifelénk.

A kulturális járulék eltörléséről van szó. A polgárok szegről-végről kulturálisnak mondható költéséből befolyó fillérek ma már nyolcmilliárd forint fölötti összeget tesznek ki egy évben. Ebből a pénzből segíti a független irányítású Nemzeti Kulturális Alap az irodalmi, zenei, színházi, múzeumi szféra számos produktumának megszületését. Az összeg nagyságát - avagy kicsiny voltát - jól érzékelteti, hogy ennél többe, évi bő tízmilliárdba kerül nekünk a Művészetek Palotája esedékes törlesztőrészlete; de fontosságát mi sem írhatja le jobban, mint hogy az NKA nélkül jó néhány folyóirat, színházi vagy tánccsoport már rég lehúzhatta volna a redőnyt.

No persze, az alap független mivolta mindig is bántotta a pénzügyérek szemét, de tényleges beolvasztására csak a Fidesz-érában történt kísérlet. A most fölmerült terv azonban a civil gyökerű kultúrafinanszírozás teljes megszűnésével fenyeget. Hiszen ismerjük a folyamatot: az első évi költségvetésben majd szerepel nyolcmilliárd költségvetési forint, aztán az összeg - hiába, a tágabb összefüggések! - csökkenni kezd, és körülbelül az ötödik évre teljesen eltűnik. A kultúra pedig éljen meg, ahogy tud, persze a figyelem kereszttüzében.

Ha a kormány valóban gondját akarja viselni a kultúrának, akkor jár el a leghelyesebben, ha nem ellehetetleníti, hanem megerősíti a Nemzeti Kulturális Alapot. Ha hozzásegíti, hogy a mainál több pénzzel gazdálkodjon, és hogy a civil döntéshozók konszenzusa révén önálló kulturális stratégiát teremtsen meg, majd azt évről évre érvényre is juttassa. Természetesen ragaszkodnia kell az átlátható működéshez, a mutyizás kizárásához, de cserébe el kell fogadnia, hogy nem a kormányhivatalnokok, hanem maguk a kultúra szereplői tudják a legjobban, mit és mennyivel érdemes támogatni.

Ha nem teszi, talán csak akkor eszmél majd föl, amikor romba dől minden, amit aprólékos munkával sikerült végre felépíteni.