- A közéletben sem szabadna elfelejtenünk, hogy a közös sikeréhségből fakadó összefogás milyen nagy hajtóerő a társadalomban - mondja Borkai Zsolt győri polgármester, egykori tornász olimpikon a Rába ETO aranycsapata huszonöt éves jubileumának fogadásán, amikor a hét végi emlékező ünnepről kérdezem. Félhangosan megjegyzi, hogy az éppen vadpörköltet falatozó Verebes József, a kétszeres magyar bajnok sikeredzője is hallja: - A győri stadionban tizenhét éves tornászként figyeltem a labdát kergető fiúkat, és nem értettem, hogyan lehetett hozzánk képest igen kevés edzéssel ilyen szép eredményeket elérni.

- Akkor mi egy grundgenerációval dolgoztunk - magyarázza Verebes, és félretolja a tányért. Majd hozzáteszi: akkor még az utcák, terek választották ki a tehetségeket. - Nekik nem én adtam a tudást, csak beépítettem őket a csapatba.

Ezután Szániel Jánossal, az ETO egykori elnökével beszélgetek az akkori időkről. Szániel a Rába-gyár egyik üzemében dolgozott, amikor harmincévesen rábízták az egyesület vezetését. Az előző két évben négy vezetőt próbáltak ki, egyikük se vált be. Horváth Ede, a gyár akkori - legendás - vezérigazgatója azt mondta Szánielnek: - Ide figyeljen, vagy gatyába tudja rázni az egyesületet, vagy elhajtom az egész bandát.

A focisták akkor hivatalosan a gyár dolgozói voltak, s munkaidő-kedvezményben részesültek. A vezérigazgató egyszer meglátta, hogy az egyik játékos, Máté újságot olvas az üzemben. Többé nem engedett be futballistát a gyárába.

- Ha sikeresek lesznek, fizetem őket, ha nem, akkor olyan munkára kell küldeni mindegyiket, amihez ért - adta ki az utasítást.

Szániel Verebest szerződtette edzőnek. Az eredményei alapján Győrött később már Mágusnak nevezett szakember az addigi statikus pozíciós játék helyett a holland taktikát, az egész pályás letámadást alkalmazta.

A foci ünnep lett a városban. A Horváth Ede építette új stadionban átlagosan 17 ezer ember váltott jegyet a hét végi mérkőzésekre, vidékre is ezrek kísérték a csapatot. Egy-egy nagyobb siker után Horváth Ede irodájának ablakához vagy ménfőcsanaki házához mentek a szurkolók, s azt skandálták: Ede bácsi, köszönjük!

Horváth Ede nem járt ki a meccsekre, de azt hangoztatta: hétfőként mindig jobb volt a teljesítmény, a győzelemittas szurkolók gyorsabban, pontosabban dolgoztak a Rábánál.

- A bajnokságért összesen egymillió forint prémium járt, ebből osztozott az egész csapat - meséli Szániel. - Akkoriban csak az elért pontok alapján lehetett fizetni a focistáknak. A sok néző miatt rengeteg bevételünk volt, de azt más sportágakra fordítottuk, új hajókat vettünk például a kajakosoknak, evezősöknek.

Klement Tibor, a győri klub jelenlegi igazgatója annak idején főiskolásként a diplomamunkájához gyűjtött anyagot a győri aranycsapatnál. Feltűnt neki, hogy már az első időkben mekkora tekintélye volt Verebesnek. Meg is kérdezte tőle, hogyan csinálja. Verebes a könyvespolcra mutatott, ahol a vastagabbnál vastagabb sportpszichológiai és egyéb tudományos kötetek sorakoztak. - Na fiam, ezek közül naponta a hónom alá vágok egyet, gondterhelten sétálok a folyosón, hadd lássák, hogy ez a Verebes mekkora tudósa a sportnak.

Bolla Péter, Győr önkormányzatának jelenlegi kabinetfőnöke, szakedzőként Verebes segítője volt. Ő így fogalmaz: - A foci a nép sportja. Nem elit sport, nem a kiválasztottaké, hanem a tömegeké. Ez akkor is így van, ha a világsztárok csillagászati összegeket keresnek vele. A foci mindig is a munkásvárosokban volt népszerű. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt Győr ezért is kínált jó közeget. A szurkolás a Rába-gyárhoz, és ezen keresztül a városhoz való ragaszkodást fejezte ki. Egy csapat, egy gyár, egy városközösség egymásra és önmagára talált.

Azóta más lett a világ, a Rába-gyár piaci pályára állt, öszszezsugorodott. A stadion és a csapat a Tarsoly Csaba által irányított Quaestoré lett, a régi létesítményt statikai okokból lebontották, az impozáns újnak a fele kész, a másik felét megállás nélkül építik, még az öregfiúk meccse alatt is köröztek a pálya szélén az óriásdaruk.

S hogy a foci mikor talál magára?

Ebből a szempontból volt a hét végi városünnepnek két különösen figyelemre méltó mozzanata. Mielőtt a ma is ovációval fogadott és remekül játszó győri aranycsapat, valamint ellenfelük, a magyar öregfiúk válogatottja elkezdett volna játszani, kialakult egy élőkép. A válogatott játékosai váratlanul lefutottak a gyepről, helyükre az őket kísérő győri óvodások álltak. A múlt és jövő, a remélt folytonosság szimbólumaként. A meccs egyébként Arie Haan, egykori holland világklasszis - aki a pályáról ismerte az ETO kiválóságait - kezdőrúgásával indult.

A másik mozzanat: a Győri ETO az ezt követő bajnoki meccsen az utóbbi időben még nem látott lelkesedéssel és játékkal 4:1-re legyőzte a nála sokkal előkelőbb helyen álló Székesfehérvárt.

A közönség tombolt.

- Újra egymásra kell találni - mondogatták a szurkolók.

Szabó, Szentes, Hannich