Ötven százalékkal nőttek hazánkban 1995 óta az oktatásra fordított kiadások, miközben az OECD-országokban csak átlagosan 42 százalékos volt a növekedés - ez derül ki a nemrég közzétett, a több mint ötven OECD-ország oktatási adatait tartalmazó Education at a Glance 2007 (Oktatási körkép 2007) című tanulmánykötetből. Ez azonban még korántsem jelenti azt, hogy hátradőlhetnek a magyar oktatásirányítók, hiszen az egy diákra jutó kiadások mértéke (4326 amerikai dollár) még így is messze elmarad az OECD-országok átlagától (7061 dollár).

Az egy főre jutó kiadások mértékét ugyanis számos olyan tényező befolyásolja, amely tekintetében hazánk jelentősen eltér a többi tagállamtól - mutat rá a vizsgálat. A magyar diákoknak például kevesebb időt kell eltölteniük az iskolapadban: 7 és 14 éves koruk között 6139 órán vehetnek részt, miközben az OECD-átlag 6898 óra. Az eltérés leginkább a 7-8 évesek óraszámából következik, akik Magyarországon 611 tanórán vesznek részt egy tanévben, míg más tagállambeli társaik átlagban 793 órát töltenek iskolában.

A tanulmány szerint a tanárokra is kisebb teher hárul Magyarországon: az alapfokú oktatásban évi 777 órát kell tartaniuk, miközben az OECD-átlag 803 óra évente, felső tagozatban és középiskolában pedig évi 555 órájuk van, szemben a 707, illetve 664 órás átlaggal. Mindehhez kisebb osztálylétszám párosul: alapfokon nálunk kereken 20 tanuló jár egy osztályba, miközben az OECD-országokban átlagosan 21,5 diák. Felső tagozatban Magyarországon 21,4 diák tanul egy osztályban, az OECD-átlag pedig 24,1 tanuló osztályonként. Így az sem meglepő, ha jóval alacsonyabb az egy tanárra jutó diákok aránya, mint az OECD-országokban. Alsó és felső tagozatban 10,5 diák jut egy tanárra, szemben az OECD-országok 16,7, illetve 13,7 fős átlagával. Középiskolában - ahol hazánkban az utóbbi időben bővült a tanulólétszám - az arány már valamelyest közelít a többi tagállamban szokásoshoz: nálunk egy tanárra 12,2 diák jut, az OECD-átlag 13.

A hazai pedagógus-szakszervezetek szerint ugyanakkor a nemzetközi összehasonlítás kissé torz képest fest. Hiszen más OECD-országokban komoly létszámú iskolai kisegítő személyzet is a diákok (illetve a tanárok) rendelkezésére áll, míg Magyarországon az efféle órai előkészítő munkákat, háttérszervezéseket is a tanárok végzik, ami viszont nem számít bele a kötelező tanítási óraszámukba. Így az érdekvédők úgy vélik: korrektebb képet kapnánk, ha az óraszámokat és a diáklétszámokat a teljes iskolai személyzetet alapul véve hasonlítanák össze. Ráadásul az idei tanévtől a tanítók és tanárok heti kötelező óraszáma emelkedett: heti 20, illetve 21 óráról egységesen 22 órára - ez pedig még nincs benne az összehasonlító statisztikában.

Az tény, hogy a magyar pedagógusok keresnek a legkevesebbet az OECD-országokban. Egy, az alapfokú oktatásban, illetve a felső tagozatban tanító, minimális végzettségű és 15 éves tapasztalattal rendelkező tanár évi 15 622 amerikai dollárt keres, miközben az OECD-átlag 37 603, illetve 40 322 amerikai dollár. Középiskolában
a magyar pedagóguskereset
19 541 amerikai dollár, ami szintén jócskán alatta marad az OECD-tagállamok átlagos 43 239 dolláros fizetésének.

Mindez annak ellenére van így, hogy hazánkban 1995 és 2005 között több mint a kétszeresére növekedtek a tanári bérek - elsősorban a Medgyessy-kormány által adott ötvenszázalékos emelés következményeként -, ami a leggyorsabb emelkedést jelenti az OECD-országok körében.

A pedagógus-szakszervezetek szerint az összehasonlítás módszere nem egészen korrekt