Utcai harcok lesznek - "jósolták" a miniszterelnök házánál tüntetők

Tüntetők indultak a Kossuth térről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök  II. kerületi házához vasárnap a kora esti órákban.


Kordonok és szónoklat

A rendőrség fém kordonokkal zárta el a Kossuth téri tüntetők elől Gyurcsány Ferenc Szemlőhegy utcai házát vasárnap este, a demonstrálók a kormány és a miniszterelnök távozását követelik. Az árpádsávos és nemzetiszínű zászlót lobogtató mintegy száz ember előtt Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője úgy fogalmazott, a Magyarországon tapasztalható "válságból" csak az erőszak lesz a kiút és utcai harcok lesznek. A legnagyobb ellenzéki pártot bírálva azt mondta: népszavazással nem lehet távozásra bírni a kormányt, így a Fidesz kezdeményezése esélytelen és ezt minden józanul gondolkodó ember tudja. Véleménye szerint mindez csak arra jó, hogy egymást segítve elmismásolják az ügyet. Az egyik szónok azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc gyáva ember, hiszen a lakását is kordonnal vetette körül. Gonda László közölte, több alkalommal eljönnek még Gyurcsány Ferenc házához, amíg le nem mond posztjáról a miniszterelnök. (MTI)
A demonstrálók ezt megelőzően a Parlament melletti Károlyi Mihály egykori köztársasági elnök szobránál gyülekeztek; a szervezők a szobor előtt, egy kisbuszra mobilszínpadot állítottak fel. A kocsira épített színpadot és a tüntetőket egy kordonszalaggal  választották el a Károlyi-szobortól a rendezvény szervezői. Az MTI  tudósítói azt látták, hogy ennek ellenére, még a rendezvény elején, az egyik tüntető leköpte a szobrot.

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője Gyurcsány  Ferencet nemzetárulónak nevezte, és azt mondta, azért vonulnak a kormányfő házához, hogy ismét tudatosítsák benne, nemkívánatos személy ebben az országban.

Az árpádsávos és nemzeti színű zászlók alatt vonulók a Margit hídon át haladnak a kormányfő Szemlőhegy utcai házához. A mintegy száz tüntetőt 40 gyalogos rendőr, valamint több járőrautó,  rendőrmotoros, egy kamerás mikrobusz, és egy csapatszállító autó kíséri.

Fél kilenc után véget ért a tüntetés

Nem sokkal este fél kilenc után véget ért a Gyurcsány Ferenc  miniszterelnök házánál tartott tüntetés Budán, a II. kerületi  Szemlőhegy utcában.
A nagy rendőri erőkkel biztosított demonstráción összesen mintegy száz ember vett részt, a rendőrök a környező utcákban álltak  készenlétben.
A demonstráció rendbontás nélkül fejeződött be, a tüntetők békésen elhagyták a helyszínt.

(MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.