Több ezer milliárdos hiány róható a feketegazdaság számlájára

A feketegazdaság elleni küzdelem jegyében a fogyasztóvédelmi, az adó-, a vám-, és a munkavédelmi hatóság összehangolt ellenőrzést tartott szombat délelőtt Budapesten a Bosnyák téri piacon.
Budai Bernadett kormányszóvivő a kihelyezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy Magyarországon a 2006. évi GDP 17-18 százalékát, mintegy 3.700 milliárd forint tett ki a feketegazdaság, ami nagyjából megfelel az egy év alatt nyugdíjakra, illetve az egészségügyre fordítandó összeggel.

520 milliónyi bírságot róttak ki a nyári élelmiszer-ipari ellenőrzéseken. Mintegy 31 ezer vendéglátóipari- és élelmiszerforgalmazó egységet ellenőriztek szerte az országban a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal által koordinált nyári razziában – tájékoztatta Klubrádiót a MÉBIH. (Klubrádió)
"Amennyiben sikerülne a feketegazdaságot átterelni a fehérgazdaságba, akkor az így felszabaduló milliárdokat egyebek mellett általános forgalmi-, és személyi jövedelemadó-kulcsok mérséklésére lehetne fordítani" - hangsúlyozta a Budai Bernadett.

 

Kifejtette: a kormány a feketegazdaság elleni harc részeként szeptember 1-jén létrehozta az egységes Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot, október 1-jén megalakul a központosított élelmiszerbiztonsági szervezet, míg az országgyűlés hamarosan elfogadja az egységes élelmiszerláncról szóló törvényt, ami a földtől az asztalig ellenőrizné a növények, élelmiszerek minőségét.

Bakonyi Ágnes, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szóvivője közölte: szombaton délelőtt négy adórevizor végzett 8-8 árueredet-, illetve nyugtaadási ellenőrzést a Bosnyák téri piacon.

Mindkét ellenőrzésnél, 6-6 alkalommal, az árusok nem tudták igazolni, honnan származott a termék, illetve elmulasztottak számlát adni. Az adóhatóság ezért várhatóan mintegy 1 millió forint bírságot vet ki a szabálytalankodókra.

Az APEH szóvivője beszámolt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség által végrehajtott ellenőrzésekről is, melyek során 11 munkáltatónál 2 szabálytalanságot, illetve 19 munkavállalónál pedig 4 szabálytalanságot állapítottak meg.

Két alkalommal 2 külföldi munkavállaló szabálytalan foglalkoztatását, míg egy esetben 2 magyar munkavállaló fekete foglalkoztatását derítették fel. A külföldi foglalkoztatottak esetében a várható bírság összege 1 millió 48 ezer forint, míg a szabálytalanul alkalmazott belföldi dolgozók esetében 300 ezer forint bírság kivetése valószínűsíthető.

Bobál Pál, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, Közép-magyarországi Regionális Felügyelőségének igazgatója közölte: szombat délelőtt hat pár fogyasztóvédelmi revizor csaknem 20 ellenőrzést végzett a piac területén. Kiemelte, hogy a szabálytalanságok aránya elérte a 90 százalékot. Várhatóan ezért több mint 2 millió forint fogyasztóvédelmi és minőségvédelmi bírságot vet ki a hatóság.

Az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy az év első kilenc hónapjában a regionális hatóság összesen 12 ezer fogyasztóvédelmi vizsgálatot végzett, és ezek 65-70 százalékában találtak szabálytalanságot, amiért mintegy 40 millió forintos fogyasztóvédelmi, míg csaknem 30 millió forintos minőségvédelmi bírságot szabtak ki.    A fogyasztóvédők az első félévben országosan mintegy 600 millió forintos fogyasztóvédelmi, minőségvédelmi és szabálysértési bírságot vetettek ki, 80 millió forinttal többet, mint 2006 januárja és júniusa közötti bázisidőszakban.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.