Hatalmas plutóniumkészleten ülnek a sellafieldi brit atomtelepen

Több mint száz tonna plutóniumot készletez Nagy-Britannia Sellafield nevű nukleáris létesítményében - közölte a hét végén közzétett jelentésében a londoni Royal Society.  

Az utóbbi tíz évben csaknem megduplázódott az északnyugat-angliai Sellafield üzemben tárolt plutónium mennyisége - tűnik ki  a legrégebbi (1660-ban alapított) angol tudományos társaság jelentéséből.

A felhalmozott mennyiség szakértők szerint 17 ezer olyan atombomba elkészítéséhez lenne elegendő, amilyen 1945-ben romba döntötte Nagaszakit. "Mindössze hat kilogramm plutónium kellett a Nagaszakit leromboló atombombához" - hangsúlyozta a sajtó képviselői előtt Geoffrey Boulton, a jelentés egyik szerzője.

A Royal Society már kilenc évvel ezelőtt is figyelmeztette az illetékeseket a nagy mennyiségű plutónium raktározásának biztonsági kockázataira, s azóta csak nőttek a kockázatok a nemzetközi terrorizmus kiszélesedése nyomán - hangoztatta Boulton.

A hatalmas készlet főként az ország atomerőműveiben elhasznált urán újrafeldolgozásából származik. A tudományos társaság azt javasolja jelentésében az illetékeseknek, hogy ne dolgoztassák fel újra az atomerőművekben elhasznált uránt. A legbiztonságosabb megoldás az lenne a tudományos társaság megítélése szerint, ha olyan állapotában tárolnák az elhasznált nukleáris fűtőanyagot, ahogyan kikerült a reaktorból.

Évtizedek óta sokan bírálják a Cumbria grófság Seascale falujának határában épített Sellafield üzemeltetőit a számos üzemzavar miatt, amelyek közül a legsúlyosabb az 1983-as volt. Ebben az esetben olyan mennyiségű radioaktív anyag jutott ki a létesítményből, hogy le kellett zárni a közeli tengeri strandot. 2005 áprilisában 83 ezer liter erősen radioaktív - kénsavat, uránt és plutóniumot tartalmazó - folyadék szivárgott el a létesítmény egyik berendezéséből, de az üzemeltető szerint csak a létesítmény területe szennyeződött, a környező vidék nem.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.