"Jang ugyanis életközépi válságban van, Jung meg kortalan, mert ugye a tudatalattink nem öregszik. (...) Nyilván nem, hiszen neki lehet, hogy nagyon is tele van a bendője mindenféle okádéval, csak el van szegény fojtva és én

továbbra is tömöm magamba a sok szörnyű mérgezett globalizált kaját, mert szorongok és szomorú vagyok. Szóval ülök a gép előtt mint Jang, és azt kérdezem Jungtól, hogy meddig él egy blogger? Jung persze ingerülten vonogatja a vállát, ki nem állhatja mikor ilyen típusú nárcisztikus aggodalmakkal zargatom. (...) - Ostoba. Istenem miért nem jutott nekem jobb főbérlő? Egy ennyire hülye szuperegót csak én foghattam ki. A leglúzerebb tudatalatti vagyok a földön. - Vigyázz Jung, mert ha sértegetsz, elnyomlak mint egy csikket, aztán próbálkozhatsz a felszínre törni a nyomorult álmaiddal! - Na jó kössünk békét. Nem bántalak. De annyit fogjál fel, hogy nincs menekülés. Ötvennégy vagy, elfogyasztottad az életed két harmadát. A hátralévő idő pedig a csendes hanyatlásé. - ÁÁÁÁlj! Miféle kétharmad? Én életközépi válságban vagyok. Közép! Értetted? - Aha, és ez hogy jött ki? - Úgy hogy az első húsz nem számít, mert az a gyerekkor. Tehát húsztól ötvenig az élet egyik fele, ötventől nyolcvanig pedig a másik fele. (...) Azt hiszem elbasztam. Mármint az időt. Most akarom kezdeni, amikor a korosztályom java már a visszavonulásra készül. Lerobbantak, elfáradtak, elvesztették a hitüket és csak kibekkelni szeretnék a hátralévő időt. Ne legyen betegség, ne haljanak éhen, ne lépjen le a férjük, ne csalja őket a feleségük. De hogy mit IGEN, arról már nem esik szó."

 

injang.nolblog.hu