A férfi a pultnál ült a bárszéken és evett. Pizzát evett kézzel, hozzá műanyag dobozból salátát falt. Lábánál, a földön egy pizzásdoboz hevert kinyitva. A férfi felesége a konyha munkalapján krumplit pucolt. Egymásnak háttal ültek-álltak. Az asszony rezzenéstelen arccal, összeszorított szájjal, könnyes szemmel hallgatta az üvöltözést.

- Negyed pizzát. Miért negyed pizzát! Mert olyan pizzát veszek, amilyet akarok. Mert én keresem meg rá a pénzt! Durvára elég volt a nyavalygásaitokból. Számold meg, hány bugyid van, a jó édes teve nagynénikéteket! Én dolgozom! Napi tizenkét órát dolgozom. Ezerhatszáz család életéért vagyok felelős. Nem egy szaros családért, de ezerhatszázért, a teve életbe! Ne bőgj! Ne bőgj! Ha még egyszer elbőgöd magadat, szétverem a pofádat! Inkább azt a rohadt tejet pakolnád el egyszer! Nézd meg, mit csinálsz a tejjel! Itt egy félig teli zacskó. Öt napja itt van. Büdös, mint egy kanális!

A férfi fölállt, kinyitotta a frizsidert.

- Nézz ide! Nézz ide! Itt van még három, ott egy tartós kinyitva legalább egy hónapja. Ott van még egy, még egy, itt a pulton is, a jó teve nagyanyádat! A tejeket pakolnád el egyszer, ahelyett, hogy bőgnél! Sör? Hogy, hogy nincs? Az nincs! Én dolgozom! Nem az én dolgom a háztartás! Én dolgozom! Te is, jó, keresel... Na, hagyjuk. Ha te eltoszod, akkor szegény Pistike a béből hármast kap, holott négyest érdemelne. De ha én eltoszom, akkor... áh hagyjuk a francba... Soha a büdös teve életbe nem dolgoztam ennyit. És nincsen titkárnőm három napja. Az Éva holnap elmegy Brüsszelbe. Boldog lehetsz. Azzal a rohadt féltékenységeddel is megőrjítettél! Mi az, hogy sós a vaj? Én nem sóztam meg! Pedig az csak úgy jó. Anyám mindig átkeverte a vajat sóval, mert az úgy jó. Sós, hát akkor sós. Igen megsóztam! És akkor mi van? Mi az, hogy letagadtam? Letagadtam? Letagadtam! És akkor, mi van? Azt tagadok le, amit akarok! A sót is én veszem. Mindent én vettem, érted, mindent. Itt mindennel azt teszek, amit én akarok. Itt én vagyok az első, megértetted! Valamikor a gyerekek voltak az elsők. De most már én vagyok az első. Ők a másodikak, mert felnőttek. De te ott vagy valahol hátul, a büdös teve francba, nem is látlak már, nem is látlak, érted! Ilyen pici vagy, ilyen pici. Picike, picike, picike! És még sör sincs!

A férfi rávágott öklével a pultra és elviharzott. Döngött mögötte az előszoba ajtaja.

Az asszony főtt krumplit majszolt vajjal, sós vajjal, és sírt. Aztán megszólalt a telefon, az asszony mobiltelefonja. Bársonyos női hang búgott bele.

- Ön az, Ági? Nem, nem az elnök urat, nem, most nem. Magával szeretnék... valamit magának szeretnék mondani... Ne haragudjon a zavarásért! Tudja, én most elmegyek... Tudja, négy éve vagyok az elnök úr, vagyis hogy most már János, mert tegnapelőtt pertut ittunk, szóval a János mellett. És csak azt akarom magának mondani... ne vegye zaklatásnak, de ezt meg kell magának mondanom, hogy én ilyen nagyszerű főnökkel és - ami még fontosabb - ilyen nagyszerű emberrel még soha nem találkoztam. Az, hogy remekül dolgozik, hogy okos, hogy szívós, makacs, eredményes, az egy dolog. De hogy ilyen jó ember legyen, kedves, aranyos, figyelmes, ilyen már nincs is. Mindenkinek mindig számon tartja a névnapját, születésnapját, mindenkinek tudja bánatát, baját, mindenkiről tudja, hány gyereke van, a gyerekek hanyadikosok és hányast kaptak földrajzból éppen. Higgye el, ilyen nincs. Mindenkin segít, jó szóval, támogatással, pénzzel is, ha kell. Ő az egész hivatal lelke. Szerdánként például mindig hoz egy kazal rántott csirkét. Alig vártuk a szerdákat. Nincs még egy férfi, akinek ilyen az eszébe jusson. Csak ő. Mindenki szereti, az egész osztály, az egész minisztérium, az egész ágazat, mindenki... Higgye el, én tudom, ez egy csoda. Ebben az országban ilyen magas beosztásba ilyen jó emberek nem szoktak kerülni. Ez egy csoda. És ne értse félre, ezt aztán végképp ne értse félre, ahogy ő a nőkkel bánni tud, az maga a csoda... Ne értse félre, soha nem tett egy félreérthető gesztust, hát ez is csodálatos, hogy hogy szereti a családját, és hogy szereti magát, imádja magát, higgye el, én tudom. És nagyon irigylem magát, és mindenki nagyon irigyli magát, amiért ilyen nagyszerű embere van. Hát csak ezt akartam elmondani, kedves Ági, ezt el kellett mondanom, mielőtt elmegyek...

Az asszony lenyomta a gombot, letette a telefont. Kicsit könyökölt a pulton. Aztán lehajolt, fölvette a pizzásdobozt, és kezdte összetépkedni, egész apróra, hogy kevesebb helyet fogjon majd a szemetesben.