Vagy itt az arany, amely eddig elsősorban a gazdagság szimbólumaként szerepelt, most viszont majd atomi méretekben rendkívül sokoldalúan lehet alkalmazni, a rákos tumorok célzott kezelésétől kezdve a szennyezések elleni védekezésig. És mindez csupán néhány kiragadott példa a nanotechnológia áldásos eredményeinek egyre gyorsabban hosszabbodó listájából.

A nanotechnológia a nevét a méter milliárdod részét jelölő nanométerből, illetve a görög törpe szóból eredezteti; jelenleg tipikusan a néhányszor száz, esetleg néhányszor tíz nm birodalmában ügyködik. Manapság a jövő egyik fantasztikus ígérete, és nagyon valószínű, hogy eredményei egy-két évtizeden belül mindennapjaink részévé válnak. Nagy kérdés azonban, vajon általuk kizárólag áldáshoz jut-e az emberiség, avagy ismét egy fenyegető veszélyforrás leselkedik-e ránk.

Érdekes közlemény jelent meg nemrég az Independent brit napilapban. Károly trónörökös cáfolta, hogy ő a nanotechnológia ellen nyilatkozott volna, csupán megfontolt és bölcs hasznosítására, a széles körű kereskedelmi alkalmazások kockázataira próbálta felhívni a figyelmet. Ezúttal a brit tudományos akadémia, a nagy tekintélyű Royal Society is csatlakozott ehhez a nézethez. "A kutatók, a gazdasági szereplők, a politikai vezetők és a civil szféra egyaránt felelősek azért, hogy a nanotechnológia lehetséges hatásai ne legyenek eltúlozva se jó, se rossz irányba" - jelentette ki Stephen Cox helyettes főtitkár.

Valóban, mi történik, ha a baktériumokkal, sőt vírusokkal összemérhető - bár azoknál sokkalta kevésbé strukturált és nem önreprodukáló -- parányi gyógyszerszállító robotok vagy a bevonatokról leváló apróka részecskék kijutnak a környezetbe, és mi belélegezzük, lenyeljük őket, rátapadnak a bőrünkre vagy eljutnak létfontosságú szerveinkbe? Milyen környezeti, egészségügyi, netán toxikológiai hatásokkal járhatnak? Egyelőre nem léteznek egyértelmű, megfelelő válaszok ezekre a feszítő kérdésekre. Több okból is. Egyrészt a nanoanyag kifejezés rendkívül sokféle kémiai változatnak az összefoglaló neve, ráadásul ennek a sokféleségnek és sokaságnak a száma napról napra nő. Egyáltalán, azt sem lehet még biztosan megmondani, toxikus-e egy adott anyag, és ha az, milyen körülmények között és mennyire válik toxikussá. A kémiai öszszetételen túl nagy jelentősége lehet a nanoanyagok esetében a méretnek és a fizikai tulajdonságoknak, a felületi struktúrának, a kristályszerkezetnek, a hozzájuk kapcsolódó anyagoknak stb. is. Az is fontos tényező, hogy ezeknek a törpéknek egy része viszonylag könnyen "áll össze", és a felvett egyéb anyagok akár szennyezők is lehetnek. Még a tudományos kísérletek is ellentmondásosak olykor: például egy svájci kutatócsoport toxikus hatásokról számol be egy adott anyagcsoport esetén (szerintük az összekapcsolódott szén nanocsövek mérgezőbbek a sejtekre, mint az egyediek), egy amerikai csapat viszont ugyanannak a tudományos folyóiratnak (Toxicology Letters) a következő számában éppen ellenkező hatásokat ismertet.

Ahhoz, hogy bármiféle szabályokat fel lehessen állítani, először is osztályozni kellene a nanoanyagokat, ami egyáltalán nem egyszerű feladat. Az USA Nemzeti Toxikológiai Programja keretében a nanoanyagokkal foglalkozó szakemberek három fő típusba sorolták őket: az egyik a szén nanocsövek, a másik a futball-labdára emlékeztető szénatom, a híres buckyball, a harmadik pedig a fém-oxid-nanorészecskék. De ezzel nem sikerült messzemenően megoldani az osztályozás problémáit, hiszen például csak a nanocsövek esetében vannak egyfalú csövek, amelyekből különféle gyártási eljárásokkal már most több tízezer fajtát tudnak előállítani. Ám ezeket a csövecskéket egymásba is lehet dugni, mint a matrjoska-babákat, és máris újabb variánsok tízezrei állíthatók elő, amelyek közül egyesek teljesen ártalmatlanok lehetnek, míg hasonló társaik között akadhat erősen toxikus is.

A nanorészecskék tudományát és az alkalmazások technikáját aligha lehet megállítani, de még fékezni sem. "Nem is érdemes" - állítja Gyulai József akadémikus, a nanotechnológia nemzetközileg elismert kutatója. "Jól ismert, hogy az emberiség mindent előbb alkalmaz, mint hogy a hátrányokat felderítené és orvosolni tudná. Elég, ha a gyógyszerekre, a mobiltelefonra, az atomenergiára, a növényvédelemre vagy a géntechnológiára utalok, és a sort nagyon hosszan lehetne folytatni. De gondoljuk meg, már több mint 6, a nem is túl távoli jövőben talán 10 milliárd emberről kell gondoskodni a Földön, ehhez pedig állandóan új lehetőségek, új anyagok, eszközök, eljárások alkalmazására van szükség. Az emberiségnek ki kell találnia, hogyan tud élni az újdonságokkal, és hogyan tud a mellékhatások, a károk, a veszélyek ellen védekezni. A tapasztalat azt mutatja, hogy előbb-utóbb ki is találják.