- Még ívnak is - mondja a világbajnok, aki nemrég a Sukorón rendezett
vb-n a magyar csapattal bronzérmet szerzett. - Volt is három kispontyunk, de valahogy kikerültek abból a kövekkel védett csücsökből, és a feketesügér megette őket.

Arra gondoltam, hogy fölvetem, milyen esélyekkel lehetne ezekre a halakra horgászni, de elnézve gyanútlan érdeklődésüket, rájöttem, hogy ez nagyon ostoba kérdés lenne egy világbajnokhoz. Ám ha a nem látható történéseket rejtő tavakra, folyókra, tengerekre gondolok, talán érdemes megkérdezni:

- Végtére is, miféle időtöltés a horgászás?

- Egy ősi dolog, a zsákmányszerzés képességének és ösztönének az átélése - hangzik a válasz. - Ezek az adottságok azokból az időkből maradtak ránk, amikor emberek, embercsoportok, ha tetszik az egész emberiség léte múlt azon, hogy meg tud-e élni a természetből. Ma már persze nem maga a zsákmány a fontos, hanem a megszerzésére szolgáló adottságok mozgósítása jelent örömöt. Nekem legalábbis. Én a halat - ha nem esett baja a kivételkor - visszaengedem a vízbe. Versenyen ez szabály: a zsákmány lemérése után mindenki visszamegy a helyére.

- Kétszer csapják be hát a halakat: egyszer, amikor ennivaló helyett csalit kínálnak nekik, aztán meg a pusztulásukat idéző trauma után élettel ajándékozzák meg őket.

- Valóban becsapjuk a halat, nem kétszer, többször is. Elhitetjük vele, hogy enni akar, aztán meg, hogy éppen azt szeretné megenni, amit mi fölkínálunk neki. Megjegyzem: ebben nagyon különbözünk a halászoktól. A halász a hálójával elkapja a halat, akár éhes az, akár nem. A halász zsákmánya nem a saját cselekvése által lesz zsákmány - tetejében nem is engedik szabadon a végén. A horgász ellenben evésre biztatja a halat. Ha nem éhes, akkor megpróbálja elhitetni vele, hogy az. Ehhez sok mindent kell tudni a halak szokásairól: van olyan hal, amely csak éjjel hajlandó enni, van olyan, amely csak a mélyben, az időjárás változásaival aktivitásuk is változik... és így tovább. Csak akkor tudjuk rávenni őket arra, hogy bekapjanak mondjuk két szem kukoricát, ha ismereteinket fölhasználva kiderítjük, hogy hol vannak, és adott körülmények között miként viselkednek.

- Tehát a horgászat állandó gondolkodás? Mondhatnánk, intellektuális időtöltés?

- Igen.

- Olyan manipuláció, amelynek az a lényege, hogy egy tőlem független lényt az én örömömre önkéntes cselekvésre bírjak önmaga ellen?

- A manipuláció szó ellen van kifogásom: ez ugyanis az emberekkel kapcsolatos eljárások miatt negatív tartalmat kapott. Még egyszer: itt az egykor a természettel szinte eszköztelenül szemben álló ember képességeinek a fölidézéséről van szó.

- Nevezzük akkor trükknek a halak rászedését. És lássuk, hogy történik ez.

- Mondjuk zsömlemorzsát vagy kukoricadarát összekeverünk egy kis vízzel, cseppentünk hozzá mézet. Gombócokat gyúrunk belőle, bedobáljuk a vízbe. Az illatos, édes anyag szétterül a fenekén, vagy, ha úgy gyúrtuk, felhősen szétoszlik vízközt, esetleg a felszínen. A hal odamegy, érdekli, szaglássza, kóstolgatja. Tetszik neki. És ha közben talál ott két szem kukoricát, amelyben a mi horgunk rejtőzik, bekapja. Ha csak a kukorica lenne ott, valószínűleg nem jönne annyira izgalomba, hogy nem érdekeli semmi más, csak az, hogy egyen.

- Az etetés tehát étvágyat kelt?

- Van másféle, úgynevezett ott tartó etetés is. Ha valaki sokat horgászik egy helyen, akkor ezt kell alkalmaznia. Legyen szó, mondjuk egy nádnyiladékról, ahol pontyot akarunk fogni. Ebben az esetben az ízes, illatos anyagba teszünk bőven kukoricát, és rendszeresen ezzel etetünk. A halak majd elidőznek ott, és visszajárnak.

- De ha minden nap kifogok néhányat közülük, akkor előbb-utóbb elfogynak.

- Ha egész évben etetek, akkor nem egy csapat hal látogat meg nap mint nap, hanem sok: több száz vagy több ezer. A pontyok négy-öt-hat fős bolyokban járnak. Ha egy bolyból megfog a horgász egy halat, akkor a csapat megugrik, eliszkol. Másnap nem is jön. Talán három vagy négy nap múlva jönnek újra, amikor már elfeledték a társuk eltűnését.

- Akkor miképpen lehetséges, hogy akár félóránként is fog valaki pontyot egy helyen?

- Azok mind más és más csapatból valók. Igaz, meg lehet úgy akasztani a halat, hogy ne ugorjon meg, ne érezze, hogy nagy veszélyben van. Ha az elején rádöbben, hogy baj van, akkor elindul, széttép mindent. Ha viszont te tudod, hogy ő ponty - ő persze nem tudja, hogy te ki vagy -, és nem vágsz be neki nagyon, így nem kap nagy pofont, ha nem kap nagy pofont, akkor nem ugrik meg. Én a zágrábi világbajnokság egyik edzésén nyolckilós amúrt akasztottam meg úgy, hogy utána még öt-hat percig - mintha mi sem történt volna - evett az etetésből. Az úszó mozgásán láttam: elballag egy métert balra, aztán jobbra. Másfél óra alatt vettem ki, segítséggel.

- Vész esetén tehát a szerencsétlenül járt hal viselkedése meghatározza a többiek viselkedését?

- Igen.

- És fordítva is így van? A halsokaság magatartása is meghatározhatja a halindividuum viselkedését?

- Igen. Mondjuk, sok halat fogunk egy hivatalos edzésen. Az utolsó egy-másfél órában csak tömjük a haltartót. Lefújják a derbit, lemérjük a zsákmányt és visszaengedjük a vízbe. Elmennek, mindenki túlélte. Visszaülök még egy kicsit horgászni - és harminc percig nem tudok kapást kicsikarni, akármit csinálok. Miért? Mert visszaengedtem ötven keszeget az etetésre: menekülő, rohanó, örjöngő halakat, akik magukkal sodorják az egész ott lévő bandát. Olyan ez, mintha bemennél egy étterembe, amelyből rohannak kifelé az emberek és ordítanak, hogy tűz van.

- És ha tobzódnak a haltömegek? Ez is meghatározhatja a halegyed viselkedését?

- A sokaság evése is mintaértékű: a halak elkezdenek egymással versengeni. Jönnek, túrnak, űzik, folyamatosan cselekvésre ösztönzik egymást. A forgataggal sodródó halnak egyszerűen nincs lehetősége arra, hogy úgy döntsön: ő ezt nem kéri. Pedig valószínű, hogy ha egyedül lenne, és nem lenne nagyon éhes, akkor hiába lógatnánk neki a csalinkat.

- Miért? Van talán gyanakvás a halakban?

- A békés halak elég jól emlékeznek arra, hogy egyszer megakadtak a horgon. Ha ezt felidéző dolgot érzékelnek a táplálékuk környékén, ezerszer meggondolják, hogy bekapják-e. A ragadozókkal más a helyzet. Ha az ő szájukba beleakad a horog, nem történik semmi más, mint amikor rákot, kagylót vagy egy éles uszonyú halat kapnak be. Az ő egész életük arról szól, hogy ölnek, és sérüléseket szenvednek maguk is. A ragadozó halak visszaengedés után perceken belül újra rabolnak, ha lehetőségük van rá. Ösztöneik azonnali támadásra sarkalják őket. Nem gondolkodnak - enni kell és kész.

A horgászat állandó gondolkodás - egy ilyen parányi hal kifogásához is leleményre van szükség