Zuschlag előzetesben

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság Zuschlag Jánost, akit megbilincselve vezettek a tárgyalásra és így is vittek el onnan. Elmenőben - újságírói kérdésre - Zuschlag csak annyit válaszolt: nem követtem el bűncselekményt.

Kovács Gábor, Zuschlag ügyvédje szerint a bíróság helyt adott az előzetes letartóztatást indokló ügyészségi indítványnak, amely szerint tartani kell a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, a tanúk befolyásolásától, illetve attól, hogy Zuschlag szabadlábra helyezése esetén meghiúsítaná az eljárás sikerét.

Bács-Kiskun megyei MSZP: Zuschlag mondjon le!

Péntek délután rendkívüli ülést tartott az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöksége, amelynek fő napirendi pontja Zuschlag János ügye volt. Az ülést követően az elnökség közleményt adott ki, amely szerint tiszteletben tartják az ártatlanság vélelmét, de - de miként a kommüniké szerkesztői fogalmaztak - a felmerült vádakat a megye MSZP-s közvéleménye erkölcsileg nem tudja elviselni. Ezért felszólítják Zuschlag Jánost, hogy függessze fel a párttagságát és minden választott tisztségéről mondjon le. A közlemény tudatja: a párt megyei szervezetének elnöksége a lehető legrövidebb időn belül kitűzi a küldöttgyűlést, ahol javasolja az ügyvezetői elnöki poszt megszüntetését. Ezt jelenleg Zuschlag tölti be.
Kovács Gábor hozzátette: a bíróság nem tárta a vádlott és a védő elé, hogy az ügyészség milyen nyomozati eredményekre hivatkozva indokolt. Közölte: a gyanúsított nem tett vallomást.

Arra a fölvetésre, hogy ezt védence szempontjából ésszerű és taktikus lépésnek tartja-e, az ügyvéd azt felelte: nem kívánja kommentálni a kérdést. Információink szerint az eljárás egész folyamatában Zuschlag nem tett érdemi vallomást. Az előzetes letartóztatás egyelőre egy hónapra szól. Kovács Gábor szerint várható az ügyben újabb tanúk meghallgatása, de hogy ezek személy szerint kik lehetnek, arról nincsenek információk.

Tegnap délután rendkívüli ülést tartott az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöksége, amelynek fő napirendi pontja Zuschlag János ügye volt. Az ülést követően az elnökség közleményt adott ki, amely szerint tiszteletben tartják az ártatlanság vélelmét, de - de miként a kommüniké szerkesztői fogalmaztak - a felmerült vádakat a megye MSZP-s közvéleménye erkölcsileg nem tudja elviselni. Ezért felszólítják Zuschlag Jánost, hogy függessze fel a párttagságát és minden választott tisztségéről mondjon le. A közlemény tudatja: a párt megyei szervezetének elnöksége a lehető legrövidebb időn belül kitűzi a küldöttgyűlést, ahol javasolja az ügyvezetői elnöki poszt megszüntetését. Ezt jelenleg Zuschlag tölti be.

Sajtótájékoztatón szólította fel Újhelyi Istvánt, az MSZP alelnökét, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát Gyimesi László, a Fidesz szegedi önkormányzati frakciójának vezetője, hogy tisztázza szerepét a Zuschlag-ügyben. Gyimesi úgy fogalmazott: a nyomozás adatai szerint Gyurcsány Ferenc minisztersége idején több tízmillió forint közpénzt kaptak MSZP-közeli fantom civil szervezetek, amelyek később a pénzt magáncélokra, vagy pártcélokra költötték. Ocsovai Tamás, az Ifjúsági és Sportminisztérium akkori helyettes államtitkára a nyilvánosságra került nyomozati vallomásában azt állította, hogy a pénzek odaítéléséről egy informális csoport döntött, amelynek munkájában részt vett a miniszter, és jelen volt mások mellett Újhelyi István is.  A Fidesz szegedi frakcióvezetője nyilvános választ kért Újehelyitől arra vonatkozóan, hogy mi volt a szerepe a civil szervezeteknek juttatott közpénzekről határozó informális csoport munkájában, döntéshozóként, vagy lobbistaként vett-e abban részt.

Újhelyi István kérdésünkre úgy nyilatkozott: nem a Fidesz felszólítása miatt, hanem a közvélemény tájékoztatására közli, hogy nem vett részt a támogatási pénzek elosztásában, nem volt tagja semmilyen informális döntéshozó testületnek, mert nem létezett ilyen testület. Gyimesi Lászlónak arra a felszólítására, hogy saját jó híre és hitele érdekében határolódjon el az előzetes letartóztatásba helyezett Zuschlag Jánostól, Újhelyi azt felelte: neki az az érdeke, hogy kiderüljön az igazság, és ne kelljen a Fidesz felszólításaival foglalkoznia, hanem háborítatlanul végezhesse a munkáját.

Szeged

Zuschlag Jánost rendőrautóval viszik el a kecskeméti ügyészségről
Zuschlag Jánost rendőrautóval viszik el a kecskeméti ügyészségről
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.