A pénz kátyús útjai

Egy 470 méter hosszú útszakasz felújításánál 737 méternyi rekonstrukciót igazolt, majd fizetett a kivitelezőnek a Városháza, miközben 1600 méterre kért pénzt az államtól. Ez egy eset az 55 kifogásolt tavalyi fővárosi útfelújítás közül.

Október közepére halasztotta a döntést a fővárosi útfelújításokhoz szabálytalanul felvett támogatások visszafizettetéséről szóló döntést tegnap a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács. A testület eredetileg augusztusban tárgyalta volna a 2006-os fővárosi útfelújítások ellenőrzéséről szóló beszámolót. Eszerint a Városháza 55 rekonstrukcióhoz vett fel szabálytalanul támogatást, ezért kamatokkal együtt 560 millió forintot kell visszafizetnie az államkasszába.

Az ellenőrzések során az derült ki, hogy az állami forintokat a főváros nem arra költötte, amire kapta. Egy-egy teljes útszakaszra kért támogatást, és annak a rekonstrukcióját fizette ki a kivitelezőnek, a valóságban azonban a pályázattal érintett utaknak csak egy része készült el.

Lapunk birtokába jutott az ellenőrzésről szóló feljegyzés, amely szerint "a kedvezményezett a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeinek nem tett maradéktalanul eleget, azaz megállapítható a nem szerződésszerű teljesítés". A dokumentum azt is tartalmazza, hogy 75 százalékos teljesítés alatt a teljes támogatási összeget kell visszafizetni kamatostul, ha ennél jobb, de nem százszázalékos a teljesítési mutató, a támogatás arányos része jár vissza. A vizsgált 55 út felújítása egyetlen esetben sem érte el a száz százalékot.

Érdemes követni a pénz útját egy-egy szabálytalannak talált felújításnál. A lapunk birtokában lévő dokumentumok szerint például a XVIII. kerületi Kele utcánál a főváros 2006 januárjában 1600 méter (19 200 négyzetméter) felújítására pályázott, a decemberi műszaki átadás-átvételnél készült jegyzőkönyvben viszont már csak 737 méter (4420 négyzetméter) szerepelt, és az üzembe helyezésről és birtokbavételről szóló dokumentumban is ez utóbbi szám olvasható. A kivitelező 2006. december 14-én a Kele utca teljes, felújítandó szakaszára elvégzett munka ellenértékeként számlát állított ki csaknem ötvenmillió forintról. Másnap a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztályának illetékese igazolta, hogy a kivitelező igénye jogos, e teljesítési igazolásban is 737 méter (4420 négyzetméter) munka elvégzése szerepel. A pénz az idén februárban érkezett meg a Mota-Engil bankszámlájára. Az augusztusi, az ellenőrzésről szóló feljegyzés ugyanakkor megállapítja, hogy a rekonstrukcióhoz "megadott szakaszhatárok közötti távolság a valóságban csupán 470 méter".

Mivel folyamatban lévő vizsgálatról van szó, a fejlesztési tanácsnál nem nyilatkoztak. A Városháza közlekedési ügyosztályának munkatársa, aki a teljesítéseket igazolta, érdeklődésünkre annyit közölt, hogy az adatok nem nyilvánosak, ő pedig nincs felhatalmazva a nyilatkozatra. Lapzártánkig nem sikerült nyilatkozót találnunk a Mota-Engilnél sem.

Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesek két hete levélben tájékoztatták Szaló Pétert, a regionális fejlesztési tanács ellenőrzési bizottságának vezetőjét arról, hogy a Városháza vitatja az ellenőrzés módszertanát és megállapításait. A levél szerint "a beruházások megvalósulását nem lehet egyetlen mérőszámmal, az elkészült aszfaltfelület négyzetméterében meghatározni", ráadásul a támogatási pályázat benyújtásakor "az adatokat csak becsléssel lehetett megállapítani". A városháza úgy véli, az útfelújítás részét képezik "a keresztutcákba történő benyúlások", a parkolók és a vízelvezető szegélyek, árkok kialakítása is. Ezeket is beleszámolva a főváros szerint 96 százalék feletti teljesítést nyújtottak. A főpolgármester-helyettesek azt kérik, hogy "a visszafizetéstől és a büntető kamat kiszabásától szíveskedjenek eltekinteni".

A lapunk birtokában lévő, Demszky Gábor főpolgármester által aláírt támogatási pályázatban ugyanakkor az is szerepel: "ha a kedvezményezett az igénylés, illetve a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló, valótlan, hamis adatot szolgáltatott az igénylés, illetve a pályázat benyújtásakor", a támogatást a regionális fejlesztési tanács visszavonja, a szerződés pedig megszűnik.

A régió fejlesztési tanácsa információink szerint október 12-én tárgyalhat a támogatások visszafizettetéséről.

Kifogásolt fővárosi útfelújítások*

Út Támogatási Záró Megvalósulás Kivitelező
  szerződés ellenőrzéskori mértéke
  szerinti adatok (m2) adatok (m2) %  

XIX., Vak Bottyán u. 7 000 1 060 15,1 Mota-Engil Zrt.
XVIII., Kele u. 9 600 3 150 33 Mota-Engil Zrt.
XVII., Zrínyi u. 10 150 3 840 37,8 Betonút Zrt.
XVI., Csöbör u. 4 200 1 701 40,5 Betonút Zrt.
VII., Nefelejcs u. 5 800 2 415 41,6 Swietelsky Zrt.
XVIII., Béke tér szervizút 1 800 800 44,5 Strabag Zrt.
VI., Vörösmarty u. 1 500 693 46,2 Swietelsky Zrt.
XIX., Derkovics Gy. u. 8 000 3 894 48,7 Betonút Zrt.
XXIII., Tisza u. 1 200 637 53,1 Hódút Kft.
XXII., Rózsakert u. 7 000 3 770 53,8 Swietelsky-IGN
II., Szilágyi E. fasor 19 200 12 000 62,5 Viadom Zrt.
IV., István út 1 200 800 66,7 Egút Zrt.
XVI., János u. 13 100 8 800 67,2 Betonút Zrt.
XIX., Kossuth L. u. 8 300 5 600 67,5 Betonút Zrt.
XIX., Pannónia u. 6 300 4 446 70,6 Mota-Engil Zrt.
IX. Illatos út 27 000 19 210 71,1 Strabag Zrt.
XIX., Ady E. út 3 500 2 561 73,2 Mota-Engil Zrt.
XXI., Ady E. út 6 600 4 882 73,9 Egút Zrt.

* 75 százaléknál kisebb teljesítés

A Szilágyi Erzsébet fasor a tavalyi felújítás alatt. Vissza a pénzt?
A Szilágyi Erzsébet fasor a tavalyi felújítás alatt. Vissza a pénzt?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.