Az EU áldását adta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programra

Az Európai Unió vidékfejlesztési bizottsága szerdán egyhangú szavazással elfogadta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A Fidesz szerint a program olyan feltételeket szab, amelyek alapján a nagyüzemek jutnak hozzá a támogatások legnagyobb részéhez.

Magyarország ezzel az uniós országok első harmadában van az elfogadott vidékfejlesztési tervek tekintetében. A miniszter elmondta: a 2007-2013. évre szóló program elfogadásával a magyar mezőgazdaság részére több mint 5 milliárd euró fejlesztési forrás nyílik meg, ebből 3,8 milliárd euró a közösségi rész, a fennmaradó hányad magyar nemzeti kiegészítés. Számítások szerint az önerő figyelembevételével a források felhasználása révén 9 milliárd euró értékű fejlesztés valósulhat meg a magyar agráriumban és a vidéken. Gráf József hangsúlyozta, hogy soha nem látott nagyságrendű fejlesztési forrásról van szó.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban a mezőgazdasági és erdészeti szektor versenyképességére 2 milliárd 366 millió 378 ezer 247 euró felhasználását fogadta el a bizottság, ami a források 48 százalékát teszi ki. A források 35 százalékát szánják a környezetvédelemi és természeti környezet fejlesztésére, azaz 1 milliárd 626 millió 706 ezer 125 eurót. Az életminőség és a vidéki területek diverzifikációjára 690 millió 690 ezer 802 eurót fogadott el a bizottság.

A források 48 százalékát a versenyképesség javítását szolgáló technikai megújításra és szerkezet átalakításra, telepek megújítására fordítják. Munkahelyteremtésre, vállalkozás-fejlesztésre az össz-forrás kétharmadát szánják - emelte ki a miniszter.

Gráf József elmondta: a terv elfogadását követően sorra indulnak a vidékfejlesztési programok, összesen mintegy 60 pályázati jogcím lesz. Számítások szerint a fejlesztési programban falvanként átlagosan 8-10 olyan beruházás valósulhat meg, amely munkahelyet teremt, vállalkozást segít. Olyan közösségi cél és program is forráshoz juthat, mint a falu-szépítés, a központi tér kialakítása, templom, illetve iskola felújítása.  

Gráf József utalt arra, hogy három pályázati jogcímet már korábban megnyitottak az Új Magyarország Fejlesztési Programban. Eddig 160 milliárd forint támogatási igényt rögzítettek, ebből 45 milliárd forintot tett ki a gépbeszerzés támogatása. A hétfőn zárult, telepek korszerűsítésére szóló pályázatra 375 pályázatot adtak be, de a szám növekedhet.

A miniszter úgy értékelte, hogy nagy sikert ért el a magyar agrárdiplomácia a terv elfogadásával. A magyar gazdatársadalom felkészült ennek az összegnek a fogadására - tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az idén az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében gépbeszerzésre 40 milliárd forint kifizetéssel számolnak. Szerinte földügyben szakmai megoldást kell találni a 2011-ben lejáró moratóriumot követő időszakra.

A Fidesz szerint a nagyüzemeké a vidékfejlesztési program

A Fidesz szerint az EU által elfogadott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program legnagyobb hibája, hogy olyan feltételeket szab, amelyek alapján a nagyüzemek jutnak hozzá a támogatások legnagyobb részéhez; a párt azt is sérelmezi, hogy nem volt parlamenti vita e programról.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program legnagyobb hibája, hogy a nagyüzemek igényeit elégíti ki, úgy határozza meg a pályázati feltételeket, hogy főként a nagyüzemek lehessenek eredményesek - állítja a Fidesz agrárpolitikusa.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kormányszóvivői tájékoztatón közölte: az Európai Unió vidékfejlesztési bizottsága szerdán egyhangú szavazással elfogadta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot. A miniszter azt is elmondta: a 2007-2013 évre szóló program elfogadásával a magyar mezőgazdaság részére több mint 5 milliárd euró fejlesztési forrás nyílik meg, ebből 3,8 milliárd euró a közösségi rész, a fennmaradó hányad magyar nemzeti kiegészítés.

Számítások szerint az önerő figyelembevételével, a források felhasználása révén, 9 milliárd euró értékű fejlesztés valósulhat meg a magyar agráriumban és a vidéken.

Font Sándor fideszes agrárszakember szerint elfogadhatatlan, hogy a családi gazdálkodók gyakorlatilag kiszorulnak e támogatási lehetőségből, a családi gazdálkodók az összes pályázati forrásnak néhány százalékához juthatnak hozzá.

Mint mondta, a pályázatoknál a kormány olyan magasan határozta meg az úgynevezett életképességi mutatót, hogy a családi gazdálkodók nem is tudnak pályázatot beadni, hiszen ennek a mutatónak nem felelnek meg.

Font az életképességi mutatóról elmondta: ezt olyan adatok alapján határozzák meg egy-egy mezőgazdasági üzem esetében, mint például a termőföld nagysága, az éves árbevétel, a lábas állatok száma.

A Fidesz is elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány ezt a koncepciót nem nyújtotta be a parlamentnek, így ott nem tudták elmondani véleményüket. Igaz - tette hozzá - a társadalmi vitában elmondhatták álláspontjukat a civil szervezetekkel együtt, ám ezekből a javaslatokból a kormány gyakorlatilag semmit nem fogadott el.

(forrás: MTI)

Gráf József
Gráf József
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.