Most megint jól meg tetszik lenni lepődve, tudjuk, mert látszólag mi is ez itt: egy tökéletesen értelmetlen, funkciótlan tégla-építmény. Na de ugye: az emberben óhatatlanul mocorogni kezd a homo rationalis, az mégse lehet, hogy az egésznek semmi értelme, valami értelmének lennie kell, ebbe bele lehet őrülni. Nekiáll összerakni a részleteket, hogy valamit azért mégis csak kiadjanak, és akkor nyugodtan lehet aludni. Nos, van ugye egy ház. Előtte egy vaskerítés (itt nem látszik), a vaskerítés mögött egy előkert, a kertben meg egy fal, amelynek egyetlen igazi tulajdonsága sincs, ami a falakat egyébként jellemzi, tehát sehonnan sehova nem vezet, nem véd semmitől, nem rejt el semmit, nem választ ketté két békétlenkedő kollektívát, és még összefújkálni se lehet, mert az egyik első emeleti ablak mögött éjjel-nappal ott ül özv. Markovicsné, ölében egy vödör 1:10 arányban higított sósavval: fegyvere van és nem fél használni.

Ne tessék tovább keresgélni, tessék feladni. Ez ugyanis egy történelmi emlék, amelynek viszont az a legfőbb jellemzője, hogy az égvilágon semmi értelme sincs, hacsak nem színesfém.

A Hungária krt. 141/b lakóközössége egy páratlanul értékes irodalomtörténeti emléket őrizget nagy hozzáértéssel az utókornak, hogy a jóisten aranyozza be a kezét: annak a faluvégi kurta kocsmának egy darabját, amelyről a magyar nép legnagyobb költője, Petőfi Sándor felejthetetlen soraiban megemlékezett. A mártír poéta emléke előtt tisztelegve Idézzük fel e sorokat, legalábbis azt a négyet, amelyet a magyar nép műveltebb része fel tud idézni:

"Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
Kinek bajszán nem billeg morzsa?"

A ház egyik lakója fiatal éveiben a Volán-Tefu sofőrje volt. Hivatásából adódóan gyakran megfordult a Szamosnál, ahol egy jó nagy csadajban rábukkant egy egészen jó állapotú téglahalomra. Szép lassan haza hordta, magyarul megmentette, akkoriban vette a Wartburgját, gondolta nem ártana egy jó masszív garázs, ami nem túl drága. A ház másik lakója azonban felfigyelt a nejlonnal letakart zsákmányra, felhajtotta a nejlont, mit látott? Egy cimbalom-ütő maradványát, bizony, annak az ütőnek a maradványát, amellyel a versben szereplő cimbalmos munkálódott. A lakó azonnal értesítette a kerületi tanács VB-t, az a rendőrséget, a rendőrség a történeti múzeum régészeit, akik megállapították: semmi kétség.

A falat eredetileg a Petőfi Irodalmi Múzeumban gondolták kiállítani, de akkor ki kellett volna dobni a ládát, amelyre az anyám tyúkja is felszállt. Kapott tehát egy réztáblát, és maradt a helyén. A réztábla persze nem.

A faluvégi kurta kocsma fala (részlet)