Pénteken döntenek Zuschlag előzetes letartóztatásáról

Pénteken dönt a bíróság a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag János letartóztatásának ügyében - tájékoztatott Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a szerdán őrizetbe vett Zuschlag János gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta - közölte a bíróság szóvivője. Az előzetes letartóztatás tárgyában döntő nyomozási bírói ülés, amely nem nyilvános, pénteken délelőtt lesz a Szegedi Városi Bíróságon - tudatta Cseh Attila.

A volt szocialista parlamenti képviselőt, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét és hat társát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség, alapítványoknak nyújtott állami pénzek szabálytalan felhasználása miatt.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Zuschlag János, aki korábban lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról, miután a holokauszttal viccelődött, jelenleg az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének elnöke. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.