Meteorit a perui fennsíkon

Hányingerről, szédülésről panaszkodnak a perui Carancas település lakosai azt követően, hogy szombat éjszaka egy feltételezett meteor csapódott be a falu közelében, húszméteres átmérőjű és öt méter mély gödröt képezve.

Carancas majd háromezer méter magasan, a perui Puno tartományban található, viszonylag közel a Titicaca-tóhoz, a bolíviai határnál. A helybéliek beszámolója szerint dübörgő zajra lettek figyelmesek, s először azt hitték, hogy égő repülőgép zuhan le hihetetlen sebességgel. Amikor a tárgy a földbe csapódott, nagy robbanás hallatszott. A perui televíziós csatornák felvételein hétfőn is még magasan állt a víz a földkráterben. A helybéliek aprócska, megégett kő- és vasszerű darabokat gyűjtöttek, miközben a meteoritnak egyéb látható nyoma nem maradt a gödör oldalán.

Az arequipai geofizikai intézet közlése szerint a becsapódáskor a Mercalli-skála szerinti kettes erősségű földmozgást észleltek - jelentette a perui Andina hírügynökség. A perui UNSA egyetem tegnap geológusokból és fizikusokból álló kutatócsoportot küldött a helyszínre a hivatalosan "nem azonosított égő tárgy becsapódása" körülményeinek tisztázására. Egy másik, egészségügyi csoport pedig arra keres választ, hogy mi okozhatja a jelenség miatti ijedelmen túl a lakosok fejfájását, hányingerét, hasmenését. Állítólag még a háziállatok sem igen nyúlnak az ételhez.

A környéken erős égett szag volt érezhető, ám Modesto Montoya, a perui nukleárisenergia-intézet elnöke szerint a meteoritok nem tartalmaznak ként, ami a rosszullét tüneteit indokolhatná. A becsapódás mérete alapján úgy vélte, hogy a meteorit nem lehetett akkora tömegű, amely érezhető radioaktivitást idézne elő. (O. L. Gy.)

A meteorit ütötte kráter
A meteorit ütötte kráter
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.