Orbán a folyóban

Évfordulóhoz érkeztünk, de nem ünnepelni jöttünk. Az ünnepen sem elég felvenni az ünneplő ruhánkat - mondta tegnap sötét öltönyben Orbán Viktor a Fidesz évfordulós megemlékezésén, s ezzel új dimenziót adott egy fogalomnak.

Mert mit is lehetne ünnepelni azon, hogy egy éve felhergelődött emberek szétverték a rendőröket, aztán a Magyar Televíziót, és dúltak az utcákon. Gyalázták a miniszterelnököt is, de ez talán kevés volna ahhoz, hogy Orbán ünneppé avassa a rendszerváltozás utáni legerőszakosabb napot, amelyen sok vér is folyt és még több elfogulatlan biztonságérzet veszett oda. Azóta ez az ország nem ugyanaz.

Ezt nem lehet ünnepelni, vagy ha igen, ahhoz olyan szintű erkölcsi relativizmusra van szükség, amitől Európa éppen most szabadult meg - Orbán szerint. Valójában nem, de Orbánnak ez a kiindulópontja. És ha az labilis, lehetetlenné is teszi a biztos folytatást.

A Fidesz elnöke a tévéostrom évfordulóján rendezett beszédének bázisát egy európai fordulatban jelölte meg, amely szerint ott, a fejlett világban épp most jöttek rá, hogy létezik különbség jó és rossz között, most szakítottak az erkölcsi relativizmussal, amikor mi éppen beleszédültünk a legprovinciálisabb és hazugabb liberalizmusba. Tudja-e vajon szegény bolond Európa, hogy idáig az erkölcsi zavarodottság állapotában volt? Tudja-e Nicolas Sarkozy, akinek országára hivatkozott is Orbán, hogy az a politikus, akivel ő a minap néhány perc után "rövidre zárta" megbeszéléseit, erkölcsi hivatkozásként használja. És Angela Merkel - aki éppen nagykoalícióban és éppen olyan reformokat visz át Németországban, amelyek ellen itt népszavazást kezdeményez a Fidesz?

Nehezen érthető az is, hogy Orbán az ünnep bejelentésével miért választott ennyire igénytelen kiindulópontokat egy olyan beszédhez, amelynek összes külső kelléke politikai érettséget bizonyított. Ha valaki leveszi a hangot, mindent rendben találhatott.

Orbán nem tekinthetett el a nagygyűléstől az évfordulón, de nem is tarthatta meg, mert nem tud eleget tenni, bármilyen utcára hívott, ajzott sokaságnak. Tavaly szeptemberben a frontvonalban, a Kossuth téren, majd októberben az Astoria-barikádnál szónokolt, vérfagyasztóan egyensúlyozva a felbujtás és a féken tartás között, de végül kézben tartva az embereket. Akkor ez még ment. A mostani helyszín és szervezés ehhez képest beszédes. A városközponttól távoli szigeten, meghívottaknak rendezték az "ünnepet". Ebből baj nem lehetett, mégis megvolt. Elegáns megoldás. A beszéd is megvolt, mégis elmaradt. Megint megbukott persze a kormány, mint ahogy tavaly nyáron a 72 órás ultimátum után, vagy az elnöki erkölcsi ítélethirdetés, illetve az önkormányzati választásokon elszenvedett vereség után ráhányta a földet a Fidesz elnöke a Gyurcsány-kabinet koporsójára. Most a népszavazáshoz készítik a gödröt. Ennek is szabott rendje van, ahogy utána is lesz, az EP-választással.

Annak nincs rendje, hogy a Fidesz elnöke számára könnyűnek tetsző helyzetben - "a kormányfő beteges hazudozó, nincs mit magyarázni" - nem tiszteli meg a valóságot sem azzal, hogy komolyan vegye. Nem az a baj, hogy az "Elég volt", amely szerinte a mai igaz szívdobbanás hangját idézi, három ütemű, s úgy szív nem doboghat. Azt azonban nem lehet csak úgy odamondani, hogy a szociális hálót szándékosan tépi szét a kormány, hiszen minden kellemetlen intézkedése mellé odatesz egy kompenzációs rendszert. Azt lehet állítani, hogy az nem jó, azt is, hogy a középrétegek elbizonytalanodnak. De nem ez hangzik el, hanem árad az apokalipszis, amelyben például milliók nem tudják fizetni a számlájukat. Ezt egyébként lehetne bizonyítani, de ilyesmivel nem bajlódik a szónok.

Orbán szinte minden beszédében felteszi a kérdést: hol a pénz, amely miatt most a népet szikkasztani kell? Ha egyszer hitelesen válaszolna is, esély lenne rá, hogy az is megértse, akinek érvekre van szüksége. E válasz híján csak az érzés erősödhet, hogy Orbánra most nem a "kétszer nem lehet ugyanabba folyóba lépni" igazsága vonatkozik. Ő ki sem száll ugyanis az örvénylő folyóból.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.