"Ügyfélkérés érkezett, hogy a nagytárgyalóban rebrief-meetinget tartunk, úgyhogy ASAP gyertek le" - kapja a telefont ebéd után. Ez annyit tesz, az egyik ügyfél sürgős kéréssel fordult az ügynökséghez, aminek teljesítésében Kiss csapatának is lesz feladata. Ezért kell lemenni a megbeszélésre, ahol kiderülnek a teendők és határidők.

Az egészségügyben főként a latinnal keveredik a nyelvhasználat, míg az ügynökségnél inkább az angollal. Kiss azt mondja, érdekes ez a kétnyelvűség mindkét szakmában. Míg a versenyszférában kifejezetten az egyszerűség és az egyértelműség miatt keveredik a magyar és az angol, addig az egészségügyben a latin nyelv inkább bonyolítja és misztifikálja a szaktudást. Hétvégén a szakzsargon persze a mentőkocsiban is működik: "Sárgalapot neki!", vagy "Figyeld a vesedonort, remélem, nem függeléken fogjuk viszontlátni!" - utalnak a felelőtlen autósra vagy motorosra. "Induljunk, kékkel!", "Ballagjunk el szép nyugodtan!" - mindkettő a gépkocsivezetőt utasítja a megkülönböztető jelzések használatára vagy éppen mellőzésére. Műszakváltáskor az elköszönés pedig meglepően: "Kevés munkát!", hiszen alig akad olyan szakma, ahol mindenki örül, ha a beosztottnak nincs dolga.

Kiss Gergely érettségi után került az akkori Külkereskedelmi Főiskolára, ahol külgazdasági szakon, marketingszakirányon diplomázott, másoddiplomáját az ELTE szociológia szakán szerezte. Tanulmányai mellett egy banknál dolgozott, ám a megcsömörlés határán - a mentőzésről mindig szenvedéllyel mesélő - orvos barátja történeteinek köszönhetően elkezdett érdeklődni a mentőzés iránt. Az izgalom nem érte váratlanul, nagyjából az fogadta, amire számított. Időközben állást kapott egy nemzetközi reklámóriásnál, a mentőzést azonban már semmiért sem hagyta volna ott. Mindennek immár öt éve. Számára mindkét szakmának fontos társadalmi funkciója van. Az egyik a gazdasági életet élénkíti, a másik az emberi életet óvja. Kiss életében a kettő jól kiegészíti egymást. Mint mondja, testi-lelki-szellemi egyensúlyt teremt.

A reklámügynökségnél tisztelik mentős munkáját, a kollégák viszont hajlamosak gúnyt űzni a főiskolából, egyetemből, versenyszférából, ugyanakkor sok értékes emberi kapcsolatot köszönhet a mentőállomásnak, rengeteg tudást és tapasztalatot, amivel biztosan szegényebb lenne.

"A két területet a szociológia köti öszsze. Az egyikben mindennek a statisztikai hátterével foglalkozom, a másikban pedig maga a terep vonz. Kezdő szociológusként a mentőzés felért a Kánaánnal, sokkal kendőzetlenebb képet ad az életről, vidékről, szokásokról, emberi viselkedésről, mint amilyen feltevéseim valaha is lehettek az egyetemi padban. Házakat, kerteket, embereket, kutyákat, elutasító, vagy éppen segítő szomszédokat, körülményeket látunk, speciális élethelyzetekben veszünk részt. Sokkal őszintébbek, valóságközelibbek ezek a pillanatok, az általános viselkedési korlátok itt hiányoznak" - magyarázza Kiss Gergely.

A mentőszolgálat működéséről és belső problémáiról sokat tudna mesélni, de csak annyit mond: nem számol azzal, hogy meddig tudja a mentőzést összeegyeztetni egyéb feladataival, de ha ezen múlna az anyagi biztonsága, bele sem kezdett volna. "Minden tiszteletem a kollégáké, akik családokat tartanak el, érettségi után vágnak bele, majd napról napra felveszik az egyenruhát, és igen szerény körülmények között, komolytalan megbecsülés ellenében teljesítenek." Neki ez a munka másról szól. Bajtársai nagy részének ez a szakma életük hivatását jelenti; ezért tanultak, erre építették egzisztenciájukat, családjuk biztonságát és a sajátjukat. Kiss szerint talán neki - mint "hobbimentősnek" - járna a legkevesebb elismerés mindazért, amit csinál. A gépkocsivezetők, a mentőápolók, a mentőtisztek és -orvosok sokkal inkább megérdemlik az elismerést.

Van, aki extrém sportokat űz, utazik, vagy könyvet ír szabadidejében. Kiss Gergely a mentőzést választotta