Gyurcsány-csomag az 1500 miliárdba kerülő feketegazdaság ellen

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a parlamentben bejelentette: a kormány már várhatóan jövő szerdán foglalkozik azzal az intézkedéscsomaggal, amely a magyarországi feketegazdaság visszaszorítását szolgálja.

A kormányfő mindezt azt követően mondta, hogy kutatóintézetek és a KSH vezető munkatársaival, illetve a kormány egyes tagjaival kedden délután a parlamentben megvitatta a fekete-, illetve a rejtett gazdaság problémakörét.

Gyurcsány Ferenc szerint a probléma súlyosságát mutatja, hogy a magyarországi fekete-, illetve tágabb értelemben a rejtett gazdaság mérete akár háromezer-négyezer milliárd forintra is rúghat, így az államháztartás elmaradt bevétele akár 1.500-2.000 milliárd forintot is elérhet.

A kormányfő kifejtette: a jövő héten a kormány elé kerülő programcsomag olyan elemeket fog tartalmazni, amelyek részben a számviteli törvényt, az adózási szabályokat, versenyjogi előírásokat, szabályokat érintenek, illetve foglalkoztatási előírásokat is változtatna. A program összesen 10-20 intézkedést tartalmaz, ezeknek most folyik a folyamatos egyeztetése. A jövő heti kormánydöntéstől függetlenül azonban, amelyeknek egy része törvényhozási kezdeményezés, más része kormányrendelet lesz, a folyamat nem áll le, nem fejeződik be a feketegazdaság mérséklése érdekében tervezett intézkedések sora.

Gyurcsány Ferenc elmondta: "mindig azt mondják, hogy szélesítsük az adóalapot, az adóalap-szélesítés épp azt jelenti, hogy többen, de egyre kevesebb adót fizetnek".

A kormányfő hangsúlyozta: a szakértőkkel folytatott megbeszéléseken az is kiderült, hogy napjainkban Magyarországon - ezt megalapozott kutatások bizonyítják - a korában vélthez képest nagyjából félmillióval több, azaz együttesen egymillió ember vesz részt az illegális foglalkoztatásban. A miniszterelnök szerint így a mintegy 4,2-4,3 millió valamilyen módon foglalkoztatott állampolgárból csupán 3,2-3,3 millióan vannak legálisan bejelentve, vesznek részt a közteherviselésben, a legális foglalkoztatásban.

A kormányfő a szakértőkkel folytatott megbeszélés előtt - még a sajtó jelenlétében - aláhúzta: közmegegyezés van a tekintetben Magyarországon, hogy a gazdaságot átláthatóvá kell tenni, mivel a magyarországi szürke-, illetve feketegazdaság aránya a GDP-hez viszonyítva a régióban a legmagasabbak közé tartozik. A végső cél tehát a feketegazdaság jelentős mértékű visszaszorítása.     Belyó Pál, az Ecostat igazgatója a rejtett, illetve feketegazdaság méretéről elmondta: annak aránya a ,90-es évek elején vélhetően 30 százalékot is elérte a bruttó hazai termékhez viszonyítva. Napjainkra már jobb a helyzet, az arány 25 százalék körüli szintre mérséklődött - mondta az igazgató. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.