Veszélyes kéjgáz
Sőt, még régebben, hisz bódító hatását elsőnek az 1778-ban született Humphrey Davy angol kémikus próbálta ki, saját magán. A szer diadalútja azóta is töretlen. Egyedül az Egyesült Államok műtőiben évente öt-tízmillió embert altatnak el vele.
Szóval a dinitrogén-oxid (N2O) nem éppen új gyógyszer, mégis csak most igazolódott be, hogy a jól ismert, hányingert, hányást okozó mellékhatásán kívül nemegyszer komolyabb szövődményekkel is számolnunk kell, legalábbis a "nagy sebészetben", a komolyabb operációknál. Kéjgáz mellett nagyobb a veszélye műtét után a sebfertőzésnek, a tüdőgyulladásnak, sőt a szívrohamnak is.
Az Anesthesiology nevű szaklapban publikálták azt az Enigma rövidítésű, nagy nemzetközi összehasonlító vizsgálatot, melyben összesen 2000 amerikai, brit és ázsiai altatott betegnél elemezték a szövődmények rizikóját. A pácienseket két csoportba osztották. Egyik csoport egyáltalán nem kapott kéjgázt. Az ő altatógázukban 80 százalék oxigén és 20 százalék nitrogén volt. A másik csoportot 70 százalék kéjgázból és 30 százalék oxigénből álló keverékkel altatták.
Kiderült, hogy a kéjgázt nem kapók között feleannyi volt a súlyosabb hányásos szövődmény, de ami ennél sokkal fontosabb: feleannyi tüdőgyulladás és 20-30 százalékkal kevesebb láz, illetve sebfertőzés. Ugyanakkor a kéjgázt kapottak között több szívroham volt, sőt a halálozás is valamivel magasabbnak bizonyult, igaz, ezek a relatív alacsony esetszám miatt nem voltak szignifikáns értékek. Ezért aztán meg kell várni az Enigma-II vizsgálatot is, amelyben jóval több, összesen 7000 pácienst vonnak be. Ettől azt remélik, hogy részletesebb információval szolgál, hogy a kéjgáz egyedül vagy más altatószerekkel kombinálva okoz-e nagyobb problémát.
Mert, mint minden új eredménynél, a "miért" kérdésre nincs kielégítő válasz. Csak feltételezések. Az ohiói Cleveland Clinic altatóorvosa szerint a sebgyógyulás nyilván a kéjgáz helyett nagyobb koncentrációban adott oxigénnek tulajdonítható. Más, a sebgyógyulás, illetve sebfertőzés hátterét vizsgáló kutatások szerint a kéjgáz szövődményei azzal (is) összefügghetnek, hogy az N2O interferál a B12-vitamin és a folsav bomlástermékeivel, és hogy valamilyen módon beleszól a sebgyógyulást befolyásoló sejtek DNS-szintézisébe is. A baj az, hogy - ahogy ez a költséges és kockázatos, nehezen megszervezhető gyógymódoknál, jelen esetben az altatásnál igen gyakran előfordul - többet tudunk az érzéstelenítők és altatók állatokra, mint emberekre kifejtett hatásáról. Mert, hogy embernél nem illik (tilos!) kockázatos kísérleteket végrehajtani.
A kéjgáz veszélyeit illetően azért nem kell átesni a ló túloldalára sem. Azt például senki sem vonja kétségbe, hogy rövidebb műtéteknél, és főleg egészségeseknél (gyerekeknél is!) igenis nyugodtan alkalmazható ma is a kéjgáz. Vimláti László professzor, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke elmondta, hogy régóta tudjuk, bizonyos műtéteknél, például a fül dobüregében végzett operációknál, vagy légmell, illetve bizonyos bélelzáródások megoldásakor nem tanácsos kéjgázt adni. Nem a mellékhatások miatt, hanem mert a kéjgáz könynyen áthatol a szöveteken, és bejutva a zárt szervekbe, fokozza ott a gáznyomást - megrepesztheti a zárt, gázzal teli szervek falát.
Már 15-20 éve jelennek meg közlemények arról, hogy lehetnek komoly problémát okozó mellékhatásai a kéjgáznak. Nem véletlen, hogy létezik bizonyos szubjektív averzió, vagy legalábbis óvatosság az alkalmazását illetően, sőt vannak szakmai iskolák, melyek már nem, vagy igen ritkán alkalmazzák a gyógyszert. Szerinte is még több vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy végleg és kétséget kizáróan megállapítsuk, hol van és hol nincs helye a kéjgáznak. A közlemény eredménye azonban mindenképpen figyelemfelhívó, szükségessé teszi a szer alkalmazásának kritikus, de komoly mérlegelését.
