A főváros kártérítést kér a kartellező cégektől

Összességében több mint 1,1 milliárd forintos kártérítést követel a fővárosi önkormányzat attól a nyolc útépítő cégtől, amelyeket  kartellezés miatt még 2004-ben 600 millió forintra büntetett a  gazdasági versenyhivatal - közölte a főpolgármesteri hivatal  kommunikációs igazgatója.

Nyáry Krisztián az MTI-nek elmondta, hogy a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn foglalkozott a 2001-es és 2002-es fővárosi útépítések  során megvalósult kartellezés kérdéskörével. Egyetértettek azzal,  hogy ha a fizetési felszólításoknak nem lesz eredménye, akkor az  önkormányzat jogi képviselője azonnal nyújtson be bírósági keresetet  a cégek ellen. A versenyhivatal javaslata szerint az útépítő  cégeknek korábban kifizetett vállalkozási díj 16 százalékát perli  vissza az önkormányzat. A főváros vezetése hosszadalmas peres  eljárásra számít ez ügyben - tette hozzá az igazgató.

A Főpolgármesteri Kabinet intézkedett az önkormányzat  közszolgáltatói szerződéseinek felülvizsgálatáról és szükség esetén  az EU jogi normáival való összhang megteremtéséről is. Az Európai  Unió Bizottsága ugyanis jövő év végén ellenőrzést tervez ez ügyben a  tagállamokban - jegyezte meg az igazgató.

Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a kabinet egy helyszíni  kiosztású előterjesztés alapján egyetértett azzal a 21 kiemelt  beruházással, amelyet EU-támogatással kívánnak megvalósítani. A  Fővárosi Közgyűlés korábban már foglalkozott ezzel a témával, s az  anyag kiegészítését igényelte.

Az összességében 93 milliárd forintos beruházási tervhez 68  milliárd forintos támogatást remél a főváros vezetése. A javaslatok  közt szerepel a Margit híd, a városligeti műjégpálya és a  margitszigeti szabadtéri színpad felújítása is.
Egyetértve a főjegyző javaslatával, a kabinet azt indítványozta  a döntésre jogosult közgyűlésnek, hogy a hivatali vezetők  törzskarainak, valamint a bizottságok és a frakciók mellett dolgozó  titkároknak a kinevezése pályázat nélkül történhessen a jövőben.

Egy nyáron elfogadott törvénymódosítás szerint szeptembertől  csak pályázatot követően látható el a hivatalban köztisztviselői  munkakör. A mentességet pedig önkormányzati rendeletben kell szabályozni.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.