Azóta minden kifordult önmagából. A beszéd, amelynek igazságtartalma legalábbis korlátozott és célhoz rendelt, felvette magára az igazság csillagát. Vitathatatlan kiindulási ponttá tette, hogy az előző ciklusban minden úgy történt, ahogy Őszödön elhangzott. E szavakból ered az utca felhatalmazása, hogy "Laci bácsitól" alkotmányozást követeljen, a megszólított Sólyom László állandó késztetése, hogy morális megrendültségében sarokba szorítsa Gyurcsány Ferencet, innen Orbán Viktor politikusi körültekintést elvető radikális lendülete, amellyel újraírná a történelmet és a napi politikát egyaránt, már szocialisták nélkül, innen, hogy a kevésbé elkötelezett emberek számára viszolyogtatóvá vált a közélet.

És innen sokak érzése, hogy azóta a politikusok és értelmezőik mintha víz alatt beszélnének: nagy erővel, széles gesztusokkal, de érthetetlenül. A fulladás kockázatával.

A vád, amelyet beszédével Gyurcsány a fejére vont, az, hogy beismerte: az előző ciklusban nem csináltak semmit, miniszterelnökségének első másfél évében ő is csak hazudta a kormányzást. A költségvetés kínos állapotát a kampányban elhallgatták. De ennek a beszéd szerint vége, eljöttek az igazság pillanatai, és utálja bár őket majd egy ideig az ország: következik a reform vagy a bukás. Ezt mondta győztes választás után a kormányfő, hogy az MSZP- frakciót felkészítse a kormány programjának megpróbáltatásaira.

Az ötvenhatos forradalom ötvenedik évfordulóján az odarímelő hazudtunk reggel, éjjel meg este - katartikus erővel hatott. Működni kezdett. Mint egy laboratóriumból kiszabadult vírus. Ha oly körülmények között marad, ahová gazdái szánták, akár hasznos is lehet, így pusztít.

A miniszterelnök szerintem nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy addig csak hazudtak. Ő is tudhatta, hogy a Medgyessy-kormány bő két éve alatt a társadalomba és főként a közalkalmazottak világába "kiszórt" százmilliárdoknak erős volt a szociális igazságtartalmuk, a pedagógus- vagy közalkalmazotti fizetésemelés például nem szimpla hazugság. Tény, hogy utána hiába próbálkoztak a költségvetési palackból kiszabadult szellem visszazárásával. Mindebben lehetett rossz számolás, tehetségtelenség és a Fidesz szirénhangjaiba való belecsábulás is - van itt forrás, csak oda kell adni -, de az egész nem a hazugságról szólt. Amikor 2004-ben Gyurcsány átvette a kormányzást, nem volt abban a helyzetben, hogy nekiessen a nagy reformoknak. Egyrészt erősen közelgett a kettős állampolgárságról szóló - történelmi jelentőségű - népszavazás, másrészt már nem volt sok hátra a ciklusból. Most látni az egészségügyi átalakítás körüli kapkodásból, hogy egy négyéves időszak is kevés ehhez, nemhogy másfél év.

Hogy a Gyurcsány-féle száz lépés nem volt nagy reformprogram? Nem is állította magáról. De benne volt minden fontos utalás, ami arról szólt, hogy a kormányfő szerint neki kell menni a nagy elosztórendszereknek, mert ha nem, folyvást újratermelik a költségvetés válságát, s közben ontják magukból az igazságtalan helyzeteket. Ettől még nem kellett volna Őszödön megszaggatni a ruhákat. Mint ahogy az sem biztos, hogy akkora tempóban kell reformálni, ahogy elkezdték, de nem erről szól most sem a beszéd.

Egy nagy hazugság volt: áfát csökkenteni a kampányban úgy, hogy a költségvetés majd összerogyott. Majd győzelem után viszszaemelni. Csakhogy erről az őszödi beszédben nem esett szó.

Amiről ott azt mondta a miniszterelnök, hogy nagy hazugság volt, hát nem volt az. Csakhogy a cél Őszödön nem az igazság kimondása volt. Ez a beszéd a szocialista képviselőknek szólt, és arra a kis hazugságra épült, hogy addig minden egy nagy közös hazugság volt, de most eljött az óra, amelyben ki kell hirdetni a következő négy év programját, s legyen az bármily kellemetlen is eleinte, legalább igaz lesz. A nagy hazugság azzal keletkezett, hogy kikerült a beszéd a közegből, amelyben volt funkciója.

Elhangzott persze, hogy "nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet". Az is, hogy "majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna". De az is ott van, hogy "nagy dolgot kaptam ettől, amit az elmúlt másfél évben csinálhattam". Ezzel mit kezdünk?

A beszéd kiszivárogtatása volt a véletlen (?), amely elindította a végzetes eseménysort. Minden szereplő kényszerpályára kerül a maga igazságának engedelmeskedve. E kényszerpálya pedig a - politikai értelemben vett - közös pusztulásba visz. Hamlet és a király, Claudius is elvész - gondoljuk akár Gyurcsányt, akár Orbánt a nagyobb igazság birtokában, tehát Hamlet szerepében.

Az ilyen helyzetek mindent maguk alá gyűrnek. Szegény Rosencrantz és Guildenstern ugyanúgy áldozattá válik, mint Ophélia. Sorsuk persze kísértés az abszurd szerzők számára is.

Orbán Viktor a kiszivárogtatás hazugsághelyzetre egy szintén igen őszintétlennek tetsző gesztussal válaszolt. Az utca felháborodásának hírére hazajött Brüsszelből, de a tévéostromról nem tudott mit mondani, mert azt úgymond átaludta, mert fáradt volt. Ez is az "igazság nem teljes kibontásának" tűnik. És ezen az úton haladva jutott el odáig, hogy a népszavazásokkal szeretné kinavigálni magát az általa is gerjesztett utcai harcos szenvedély és a parlamentáris megoldások európai kényszere közötti szűk szorosból. Felteszik a népnek kérdést, akar-e fizetni valamiért, ami eddig ingyen volt. És állítja Orbán, hogy ha nem akarunk fizetni, ez a kormányt és reformjait is likvidálja. Hogyan? Az egészségügy világában megszüntettek vagy tízezer ágyat, átalakították a kórházi rendszert, a gyógyszerárképzést és a beutalási rendet, de mindezt hátrafelé kell levetíteni, ha majd azt mondják az emberek, hogy nem fizetünk. Egy kifestőkönyvben való kérdésre adott válasz után zúzzák be az egyetemi tankönyveket? Le kell állítani a biztosítási rendszer átalakítását is? Jóllehet az üzleti biztosítók szinte biztosan azzal fogják kezdeni a csábítást, hogy átvállalják a vizitdíjat.

És mennyi indulat és pénz ömlik majd erre az egy meddő kérdésre is. Biztos, hogy egyre többen lesznek, akik azt gondolják: elég ebből. Mint a Hamletben - jöjjön a gyakorlatias győztes, Fortinbras. Dánok helyett egy norvég. Végre valami más.

Kár ezzel áltatnunk magunkat. Diktatúrákban van az úgy, hogy ki kell várni a türannosz elmúlását, aztán jöhet a szabadság. Mi most már nem ússzuk meg ilyen olcsón. Semmi nem történt úgy, hogy szavazatainkkal, hitünkkel jóvá ne hagytuk volna - semmi nem is változhat anélkül, hogy a belső kérdőjelek megjelennének.

Fortinbras egyébként Shakespeare-nél azzal vette át a hatalmat, hogy Hamletből, ha megéri, nagy király vált volna. Hazudott egyet, ahogy szerepe parancsolta. Azt lehet ilyenkor tenni, amit a legendás Peter Brook: kihúzta Fortinbrast. Igaza volt, és mi se áltassuk magunkat: nincs a rendszeren kívül főszereplő, és a függöny se megy le este tíz felé.