A következmények szigete

"Magyarország egy következmények nélküli ország", az ismert politológus e frappáns mondata jutott eszembe, amikor a Vir-szigeti beszámolót olvastam. (Illegális vendéglátás Vir szigetén, július 30.)

Nálunk a bankvezér pedig, aki bugyuta "üzleteivel" és kreatív könyveléssel tízmilliárdokkal károsította meg bankját, emelt fővel léphetett ki a bírósági tárgyalóteremből. Azok pedig, akik e bankot később újabb tízmilliárdokkal "túlkonszolidálták", még a tárgyalóterem küszöbéig sem jutottak el. S vajon tud valaki olyan épületről, amelyet elbontottak, mert engedély nélkül épült? Én egy Gellért-hegyi teraszon kívül ilyenről nem tudok. Ám ha a 2-es villamoson ülve a budai Duna-partban gyönyörködöm, nem tudok indulat nélkül az egy szinttel túlépített fehér szállodára nézni, amelyet 20 év alatt sem volt képes a közigazgatás a környezetéhez illő magasságra igazíttatni. Sőt: ha újabb ilyen eset fordul elő (mint szemben a Belgrád rakparton), hatalmas erők lépnek működésbe, hogy az engedély nélkül épült ház fennmaradási engedélyt kaphasson.

Hát ezért voltak meglepve honfitársaim, amikor a horvát hatóságok száz, engedély nélkül, tiltott övezetben épült házukat eldózerolták tavaly. Nekik volt igazuk: ők úgy szocializálódtak, hogy bármilyen szabály, törvény, előírás megkerülhető, a dolog utólag elrendezhető. Honnan tudhatták volna, hogy a szomszédban van egy ország, méghozzá a mienkéhez hasonló XX. századi történelemmel, ahol komolyan veszik a törvényeket?

És most itt van ez az újabb eset az idegenforgalmi adóval. Itthon ezt sem szokás befizetni: mindenki rokon, aki beteszi a lábát a nyaralóba. Megfelelő szabályozás hiányában az önkormányzatok tehetetlenek, pedig a bevételre nagy szükségük lenne.

Horvátországban viszont olyan rendszer működik (évtizedek óta!), hogy szobát kivenni csak a helyi idegenforgalmi hivatalon keresztül lehet, az adót (ami nem magas) megkerülni nem lehet. Ha a vendég mégis a szobakiadóhoz érkezik meg először, a háziak rohannak az útlevelekkel a bejelentést megtenni, mert a fekete kiadásnak súlyos következményei vannak. Ezt sem tudhatták a honfitársak! Ezért tarthatják méltánytalannak az eljárást, és igazuk van: ők egy következmények nélküli országban élnek. Ezt szoktuk meg, jól érezzük magunkat a dagonyában, nem kívánunk semmi változást, ahogy ez ki is fog derülni a népszavazásoknál. Egész pártok alapozzák fényes jövőjüket a változatlanság mítoszára.

A pénzügyminisztert meglepi, hogy a számlaadásra kötelezettek fele nem ad számlát. Persze mindjárt törvénykezni akar: a meglévő törvények betartatásához nincs ereje.

Pedig van-e egyszerűbb közigazgatási aktus, mint a számlaadás ellenőrzése? Vagy nem elég szigorúak a szankciók? Kevés az ellenőr? Nincs elég állástalan diplomás, akit be lehetne állítani?

Nem mintha hinnék abban, hogy másfél millió számla- és nyugtatömböt, pénztárgép-mágneslemezt érdemben képes a hatóság ellenőrizni. De legalább formálisan követeljük meg a szabályok betartását, annak is van visszatartó ereje, és valami tartást is ad.

Irigylem Horvátországot. Komolyan veszik magukat, frissen kivívott függetlenségüket, és tisztában vannak vele, hogy csak a rend, a szilárd törvényesség, a szabályok vaskézzel történő betartatása ad esélyt a nyugati országokhoz való felzárkózáshoz.

Ezerrel húznak el mellettünk, és nem csak idegenforgalmi adottságaik miatt.

Bauer Péter

Budapest

Statisztikailag elhanyagolható halál

A Népszabadság augusztus 22-i számában nyilatkozik a Magyar Kardiológusok Társaságának képviselője és az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója főleg a szívinfarktusok számának alakulásáról, valamint ezzel összefüggő fontos kérdésekről (Szívszorító helyzet: hőség és várakoztatás).

A neves megszólalók egyben egységesek voltak: fel sem vetették a diagnosztikai műhiba miatt fel nem ismert infarktust szenvedettek, ezáltal a gyógyulás esélyétől is megfosztott szerencsétlenek valószínűsíthető számát. Vagy ez simán elhanyagolható?

Róluk bizonyára nem készült statisztika. Nem merült fel az sem, hogy az ilyen típusú orvosi műhibák elkerülésének érdekében történt-e intézkedés, és ha igen, milyen.

A tárgyban annak fontosságát legjobban kiemelő és önvédelmi tanácsokkal is szolgáló információt a Klubrádióban augusztus 23-án Bolgár György: Megbeszéljük című műsorában dr. Matos Lajossal, a Kardiológiai Világszövetség volt elnökével - jelenleg tagjával - készített rövid interjú nyújtotta. A beszélgetésben elhangzottak szerint Ausztráliában azt propagálják, hogy ha valaki 15 percnél tovább deréktól felfelé valami kellemetlenséget érez, azonnal hívjon mentőt. Megtudhattuk egyebek mellett azt is, hogy heveny szívinfarktus esetén minden perc számít, és a magyar kardiológusok abszolút világszínvonalon vannak.

Kár, hogy csak most értesültem erről. Ha ezt két hónappal ezelőtt hallom, életvidám, örök optimista, csodálatos feleségem, családunk tartópillére talán még ma is élne.

De megbízott - megbíztunk - egy ismeretlen ügyeletes orvos diagnózisában. Másfél nap múlva feleségem halott volt. A tényfeltárás folyamatban van.

Ma már tudom, mivel nem lehet minden ügyeleten kardiológus, a fenti alapszabály szerint mentőt kellett volna hívnom, nem pedig a hétvégi ügyelethez fordulni, így feleségemnek megadatott volna a túlélés esélye.

Talán Magyarországon hiányzik az egészséges bizalmatlanság bizonyos orvosi döntésekkel szemben. Nem kellene ezt a kérdést értően kifejteni és propagálni, de mindenekelőtt megvitatni?

Név és cím a szerkesztőségben