Fürdőberuházás: a gyógyvíz Szegedé marad

A szegedi közgyűlés baloldali többsége név szerinti szavazáson elfogadta tegnap a Leisztinger Tamás cégével közös fürdőberuházás tervét, amelyhez a kormány hárommilliárd forintos uniós támogatást ígért.

A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács júniusi döntése számos pályázó közül kizárólag a Hunguest Hotels Zrt. által kezdeményezett szegedi projektet támogatta, mint kiemelt, vagyis külön verseny nélkül, kormánydöntéssel támogatható gyógyfürdő-beruházást. Augusztusban a kormány "támogatott, de továbbfejlesztésre javasolt" kategóriába helyezte a tervezetet, amelyet szeptember 30-ig kell kiegészíteni.

Az elképzelés lényege, hogy Szeged városa a Liget-fürdő és környéke háromhektáros, értékes ingatlanát beviszi egy projektcégbe, amelynek másik tulajdonosa a Leisztinger Tamás nagyvállalkozó érdekkörébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. Az ingatlanon egy hatmilliárd forint összértékű fürdőkomplexum épül, amelyből hárommilliárdot a magyar állam és az EU támogatásából finanszíroznak, a többit a Hunguest Hotels fedezi saját erőből és bankhitelből. Tegnap a szegedi önkormányzatnak arról kellett döntenie, támogatja-e, hogy szeptember 30-ig beadják a pályázatot.

A helyi ellenzék a tervezetet azért támadta, mert a város az elkészülő beruházásban nem marad tulajdonos, így nem részesül a jelentős értéknövekményből. Ehelyett Leisztinger cége apportáron kivásárolhatja a város által bevitt ingatlant, és így egyedül használja föl a hárommilliárd forintos uniós támogatást. Kifogásolták az eljárás rendkívüli gyorsaságát is: az egyik ellenzéki képviselő szerint Botka László polgármesternek olyan elképzelést kell lenyomnia a város torkán, amelyhez neki sem fűlik a foga.

A tegnapi közgyűlésen a korábbiakhoz képest kiderült: a szerződéstervezet szerint az 1,3 milliárd forintra becsült ingatlanapportnak részét képezik a fürdő vízellátását biztosító kutak is. Az ellenzék szerint maguk a kutak és a vízkészletük milliárdos értéket képviselnek, amelyek Leisztinger ölébe hullanának. A tervezetet végül módosították: a pontosított szöveg szerint csak a kutak gépészeti berendezéseit viszik be a közös cégbe, maguk a kutak a város tulajdonában maradnak.

Botka László polgármester szerint a város azért nem építi meg a fürdőt, mert a profit nem a gyógyfürdőn, hanem a hozzá kapcsolódó szállodai szolgáltatáson jelentkezik. Az önkormányzat így is megszabadul a fürdő veszteségétől, és haszna lesz az idegenforgalmi adóból. A többször felvetett kérdésre, hogy miért muszáj kilépnie a közös cégből, nem kérhetett volna-e előnyösebb feltételeket a Hunguesttől, illetve a hárommilliárd forintos támogatás ismeretében más cégtől miért nem kértek összehasonlítható ajánlatot, nem érkezett érdemi válasz. Botka László szerint a pályázat megnyerése után mód lesz további részletek pontosítására.

l Tegnap elfogadták a szegedi önkormányzati kórház és a Szegedi Orvostudományi Egyetem Klinikai Központjának integrációjáról szóló tervezetet, amelyre az egyetem szenátusa augusztus végén, harmadik nekifutásra mondott igent.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.