- Az év végén távozik a gazdasági minisztérium éléről. Milyen osztályzatot adna magának?

- Öt év alatt megduplázódott az autópálya-hálózat hoszsza, megszületett a vasúti és a villamosenergia-törvény, három-négy hónapról három-négy hétre csökkentettük a pályázatok átlagos elbírálási idejét. Ez mind jó jegy felé billenti az osztályzatot. De az is igaz, hogy a gazdaság most lassan fejlődik. Ez viszont számottevően ront az eredményen. Hamarosan megérkezik a Világbank osztályzata is. Tavaly az üzleti hangulatot mérő "Doing business" indexen a 66. helyen szerepeltünk, ami iskolai osztályzatban talán hármas alának számít. Ha az idén marad ez a helyezés, akkor nem lesz mire büszkének lennem. Ha viszont számottevően javul, akkor nemcsak tekertük a biciklit, de haladtunk is.

- Ha saját teljesítményét megfelelőnek értékeli, akkor miért mond le?

- Szeretem a miniszterséget, de ma fontosabbnak érzem, hogy a liberális párt elnöke legyek. Az év végéig megszületnek a legfontosabb kormánydöntések. Ami nem indul el idén, az már nem valósul meg ebben a ciklusban. Így januártól a pártépítésre érdemes koncentrálnom, a liberális kultúra erősítésére. Noha a kormányzati kabinet tagjaként a stratégiai döntésekben továbbra is részt veszek.

- Ha a parlamenti meghallgatásai során tett ígéreteit nézzük, mondjuk úgy, nem minden teljesült. A minisztersége utolsó időszakában hozott intézkedések garantálják, hogy ezek végül is megvalósulnak?

- Igen.

- Mikorra lesz meg az utód neve, milyen körből várhatjuk őt, és mik az elvárásai vele szemben?

- Ha eljön az ideje, megnevezem az SZDSZ jelöltjét.

- Akkor inkább azt kérdezem, hogyan látja a gazdaság jelenlegi helyzetét? Épp mit csinál a pannon puma?

- A GDP növekedése kétségtelenül lelassult, fontos azonban látni, hogy ez nem a versenyképesség romlásának, hanem az állami kiadások csökkenésének köszönhető. A részadatokat tekintve viszont van okunk a bizakodásra. Az első fél évben negyven százalékkal bővült az ipari termelés, a feldolgozóiparban és a szolgáltatásokban a külföldi beruházások töretlenül növekednek, és a befektetői bizalom sem csökkent. Azt is látni kell, hogy az előző négy év politikájának a középpontjában az életszínvonal emelése állt. A kormány százmilliárdos támogatásokkal próbálta megállítani a nemzetközi olajár-emelkedést a határainknál, és a reálbérek is kétszer gyorsabban nőttek, mint a gazdaság. Ez a teher, ami úgy ötezermilliárd forintra becsülhető, meghaladta a gazdaság teljesítőképességét. Közben pedig a konvergenciaprogram is komoly kényszert jelentett. Emlékeztetnék arra, hogy amikor tízszázalékos volt a költségvetési hiány, mindenki az összeomlás rémképéről beszélt, nem hitték el, hogy az 6 százalékra csökkenthető. Sokan most meg azt nem hiszik, hogy ez lemegy majd három százalékra. Ami a pannon pumát illeti: harcol a hun hiénával, és igyekszik kitörni az állami ketrecből.

- Úgy tűnik, mintha arról, ami rossz, a szocialista tárcák tehetnének, ami pedig jó, arról ön. Pedig elemzők szerint önnek alig van befolyása a nagy számokra, mivel a gazdaságpolitikai centrum a pénzügyi tárca. Mi az, ami egyértelműen az ön területe?

- Engem nem mozgat meg egy olyan vita, hogy kié a siker és kié a kudarc. Mindkettő közös. Persze van, ami egyértelműen a gazdasági tárcához tartozik. Például a vasút, ami évtizedek óta csak nyelte a pénzt, de talán most működni fog. Vagy az, hogy megszüntettük a monopolhelyzetet az energiapiacon. És persze nem titok, hogy erőltetjük a bürokrácia csökkentését, az adók egyszerűsítését vagy a privatizációt. Régen csődbe ment volna az ország, ha az állami tulajdont nem váltja fel a magántulajdon. Azt tudom, ha újra kezdhetném, kevesebb kompromisszumot kötnék, és hamarabb és bátrabban kezdtem volna el a reformokat. Gondolok a vasút átalakítására vagy az üzleti környezet modernizálására. Nem hiszem, hogy lassabban, higgadtabban kellene haladnunk. Mióta is zajlik az oktatási reform? Öt-hat éve? Szépen lassan eljutott odáig, hogy ma már a felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiájáról is lehet beszélni.

- Akkor hová a nagy sietség?

- A sietség azért kell, mert bár sok dolog történt az oktatás területén, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy az iskoláink, egyetemeink jók is legyenek. Hogy a világ észrevegye, Magyarországon is van oktatás. Lehet persze megsértődni, lassítani, de a világot ez nem érdekli, boldogan elrohan mellettünk. Magyarország kicsi ország, a verseny szabályait nem mi írjuk. De ha ismerjük a játéktér lehetőségeit, kicsiségünk ellenére is nyerhetünk. Ehhez azonban az kell, hogy szabadulni tudjunk a mindenható állam illúziójától. Hogy merjünk a liberális piacgazdaság irányába fordulni. Ez a pályamódosítás azonban lelassult az elmúlt években. Jött is a büntetés: a tízszázalékos államháztartási hiány és a nyomában járó megszorítások. Lehet késlekedni az egészségügyben is. De most mondom, hogy ebben az esetben az egészségügy továbbra is beteg marad, és százmilliárdok kellenek pusztán ahhoz is, hogy a lélegeztetőgépen tartsuk majd.

- A bürokráciától vállalkozóként elszenvedett sérelmek mennyire határozzák meg politikusi ténykedését? Megmaradt a civil düh?

- Úgy érzem, hogy még nem halt ki belőlem a magánszektor praktikus racionalitása. Jól emlékszem, mi idegesített a bürokráciában. Ma is ugyanez zavar. Ebben az értelemben maradok továbbra is a civilek oldalán.

- Ezért kezelik a politikában rendszeridegenként?

- Rendszeridegen nem vagyok, de ahogy az egész generációm: nagyon mai. A politika pedig nehezen érti az új generációt. Furcsa neki, ha a polgár, a vállalkozó autonóm, független. A mai generáció már rég megszabadult a régi reflexektől, a mutyitól, a pitiánerségtől, a múltba fordulástól, a politika azonban még nem.

- Sokszor vádolják azzal, hogy saját embereivel töltötte föl a GKM-et, akik a magángazdaságból hozott kapcsolataikat az állami pénzek odaítélésében hasznosítják.

- Sokszor ért ez a vád, de ezt vállalom. Valóban igyekeztem megnyerni olyanokat, akik már bizonyítottak a magánszektorban. Hiszen kizárólag a túlélésre berendezkedő bürokratákkal nagyon nehéz egy rendszert átalakítani. Az átalakítás egyik célja, hogy a közpénzek ne vándorolhassanak magánzsebekbe. Én azt hiszem, itt értünk el eredményt. És itt nem egyszerűen a lopásról van szó, hiszen az az egyszerűbb eset, az a kriminalitás világába tartozik. Hanem a pazarlásról is. A magánszektort megjárt emberek inkább képesek szem előtt tartani a hatékonyságot. Ezért például az M7-esnél úgy válogattuk össze a bírálóbizottság tagjait, hogy ne csak a beépített aszfalt mennyiségét nézzék, de a költségeket is. Így sikerült 40 százalékkal csökkenteni a költségeket. Iszonyú erők mozognak itt. Érthető érdekérvényesítésnek tartom, ha egy képviselő kéri, legyen az ő településénél is lehajtó. Azt is értem, ha képviselők csoportosan jönnek, hogy megmondják, merre menjen az út. De az már felháborít, ha valaki beüzen, hogy hozzak meg egy döntést, különben az ellenzéki sajtóban naponta fognak lejáratni.

- Az SZDSZ-en belülről érkeznek ilyen megkeresések?

- Nem az SZDSZ-ről beszélek. Az egész országban ott van a korrupció mint fertőző betegség. A kérdés az, ki találja meg a vakcinát ellene. Az SZDSZ keresi a gyógymódot. Méghozzá a pártfinanszírozás körül. Bárcsak más párt is támogatna ebben bennünket.

Maradok a civilek oldalán