Egyesek odáig mentek, hogy titkosszolgálati összefonódásokat, háttéralkukat sejtettek, és növekvő orosz politikai befolyásról beszéltek. A nyáron többször is vezető amerikai diplomaták jártak Budapesten, és aligha tévedünk, ha washingtoni bátorítást vélünk felfedezni a Fidesz örvendetesen felfrissült atlantista retorikája mögött.

Nem ment könnyen, de úgy tűnik, a kormány mostanra megértette az üzenetet. Talán az is segített, hogy Göncz Kingát véletlenül éppen azon a napon tudta fogadni Condoleezza Rice, amikor a budapesti Nabucco-konferencián a magyarok végleg hitet tettek az amerikai bábáskodással tervezett gázvezeték mellett. A miniszterelnöki vagy miniszteri látogatások alkalmával gyakran merül fel a kérdés, hogy mit hoz a vizit a konyhára, milyen megállapodások születtek, amelyektől "jobb lesz nekünk". Amerika esetében a válasz suta, de egyszerű: a hozadék általában a látogatás maga.

Egy washingtoni meghívás - még a mostani, nem különösebben nagy rokonszenvet élvező kormányzaté is - legitimál, erőt és gazdasági esélyt ad. Ki kínál megfelelő elrettentő erővel alátámasztott politikai és katonai védelmet szövetségeseinek a balkáni puskaporos hordó és az orosz medve tőszomszédságában? Melyik ország az, ahol törvényhozási meghallgatásokat tartanak, ha a Vajdaságban magyarokat pofoznak? Hol tekintik a saját ügyüknek egy, a szlovák-ukrán határon fél évszázadon át kettévágott magyar falu tragédiáját?

A Gyurcsány-kormány persze vékony pallón egyensúlyoz. Brüszszelből érkeznek az ország modernizálásához elengedhetetlen eurómilliárdok, Keletről jön az olaj és a gáz, újra oda irányul a mezőgazdasági export jelentős része. Egy erős, sok lehetőséggel rendelkező kormánynak nagyobb lenne a mozgástere. Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter például az iráni gázvásárlással kapcsolatos bírálatok kapcsán dacosan megjegyezte, hogy hazája egyelőre még sem nem az USA 51. tagállama, sem nem orosz tartomány. Alighanem a magyar külügyminiszter is tudna a "labancokéhoz" hasonlóan kurucos megjegyzéseket tenni, néha talán még kedve is lenne hozzá - de nincs abban a helyzetben. Az meg, ugye, fel se merül, hogy a magyar ellenzék netán a hosszú távú érdekek mentén valamiben is segítse a kormányt, vagy legalább ne használná ki a szorult helyzetét.

Maradnak a gesztusok. Az MSZP nem ítéli el az amerikai rakétaelhárító rakéták közép-európai telepítését, Magyarország nem csatlakozik a vízumügyekben berzenkedő "hatokhoz", befogad néhány kubai menekültet, Koszovó ügyében óvatosan, és amennyire ereje engedi, az amerikai álláspont felé tolja az európait, lobbizik, hogy a NATO C-17-es szállítógépeinek Pápán legyen a támaszpontjuk. Végül pedig Gyurcsány Ferenc bejelenti, hogy a gázellátás nem pusztán üzleti, hanem biztonsági kérdés. Már a múlt Tony Blair és véleménye, miszerint a földgáz elsősorban fűtési kérdés.