Onnét majdnem teljesen be lehetett látni a piac belterét, egészen az emeletig, sőt, közben az utcai jövés-menést is szemmel lehetett tartani. Joli olykor órákat töltött azon a padon, és ha a piacfelügyelők néha rászóltak, hogy most már menjen arrébb, néhány kört követően akkor is visszatért oda.

Egy esőbe hajló, borongós késő nyári napon találkozott először Jánossal. Még soha nem látta arrafelé ezt a férfit, pedig napjában többször is bebarangolta a környéket. János már a padon ült, amikor Joli befejezte piaci portyáját, és elhatározta, hogy letelepszik szokásos őrhelyére. Amikor meglátta a férfit, rövid tanakodást követően udvariasan köszönt neki, és leült melléje. Amaz biccentett, de nem nézett föl az újságjából. Joli ott, a padon korábban azt is kifigyelte, hogy újságot kétféleképpen olvasnak az emberek: van, aki kicsire hajtogatja, és közben gyakori lapozgatással mindig egy-egy cikkre koncentrál; és van, aki teljesen széthajtja a lapot, két kézzel megmarkolja a széleit, és akár egy képet, úgy nézi egy-egy oldalát. János az utóbbiak közé tartozott, aminek Joli azért örült, mert így ő beleolvashatott az újságjába. A második napon, amikor ugyanígy találkoztak, akkor is beleolvasott. A harmadik napon is. A negyedik napon viszont reggel lement a közeli metróállomásra, és hozott egyet ő is magának az ingyenes újságok közül. Ezúttal előbb érkezett a padhoz, mint János, ám megvárta a férfit az olvasással: addig nem nyitotta ki a lapot, amíg amaz le nem telepedett melléje.

"Te tudod, hogy mi az a hungarikum?" - ezzel a mondattal szólította meg Joli Jánost. A férfi meglepetten felkapta a fejét, oldalra nézett, és miközben Joli biztatólag hunyorított egyet feléje, konstatálta, hogy mindketten ugyanazt a cikket olvassák. Egyébként addig is ugyanazt olvasták, Joli az első perctől fogva nagyon ügyelt arra, hogy ugyanott tartson az újságban, ahol János, akiről az előző három napban már kifigyelte, hogy minden alkalommal az elejéről a végéig kiolvassa az egész lapot.

Az is mindjárt kiderült Jánosról, hogy tanár volt azelőtt: nemcsak hogy rögtön, gondolkodás nélkül válaszolt Jolinak, de egyúttal olyan magától értetődő természetességgel kezdett el magyarázni, hogy Joli (aki egyébként életének java részét háziasszonykodással töltötte, és miután kikerült az iskolából, csak ritkán vett könyvet a kezébe) azonal megértette, miről van szó. "Hungarikum az, ami Magyarországra jellemző egyedi különlegesség. Eredetileg a könyvtárazásban használták az olyan művekre, amelyek Magyarországhoz köthetők, valamint az élelmiszeriparban, egyes speciálisan magyar ételekre és nyersanyagokra. De ma már általánosabb értelemben is használatos" - János ekkor a térdére fektette a kihajtott ingyenes újságot, és a közösen olvasott cikk meg a fényképek alapján azt is elmagyarázta Jolinak, mitől hungarikum a kalocsai paprika, a halasi csipke, a puli és a lángos.

Kellemes, mély hangja volt. Joli itta magába a férfi szavait, és közben melegséget érzett a szíve körül. "Együnk lángost" - mondta, miután János befejezte, és csak úgy ragyogott a tekintete. A férfi arcán látszott, hogy csodálkozik, Joli azonban kézen ragadta, és fölvonszolta az emeletre. A lángossütő előtt szokás szerint kígyózott a sor. Joli magabiztos léptekkel a szemeteshez ment, beletúrt, és a zsírpapírok közül kiemelt néhány lángosszélt - némelyiken apró foltokban látszott, hogy milyen lángoshoz tartozott. "Ez magyaros - nyújtotta át az egyik ujjnyi darabot Jánosnak. - Pirospaprikát kevernek a tejfölhöz. Még meleg. Nagyon finom. Hungarikum" - tette hozzá, és felnevetett. Aztán könyékig túrt a szemetesben, hátha magának is talál olyat.