Még tartanak a tavalyi tüntetők elleni perek

A tavaly őszi tüntetések kapcsán hetven ember ügyében vállaltak képviseletet a Nemzeti Jogvédő Alapítvány által működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédei; a szervezet eredményesnek tartja jogi munkáját - mondta Gaudi-Nagy Tamás, a szervezet kuratóriumi ügyvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A tavaly szeptemberi zavargásokkal összefüggésben 45 ember védelmét vállalták el. Mint mondta, a rendőri intézkedések brutalitását jellemzi, hogy közülük 18-an megsérültek.

Tizenöt esetben bűncselekmény, vagy bizonyítottság hiányában megszűntették a büntetőeljárást. Eddig hét ítélet született, amelyek közül három jogerős. Ezek közül egy esetben egy év letöltendő szabadságvesztést kapott a vádlott, két esetben pedig felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a bíróság.

Négy első fokú ítéletben felfüggesztett szabadságvesztés büntetését szabott ki a bíróság, ezek ellen az ítéletek ellen fellebbezett a jogvédő szervezet.

További 23 tüntető esetében büntetőeljárás van folyamatban, az ügyek felében még vádemelésre sem került sor.

A tavaly október 23-24-ei tüntetésekkel összefüggésben 25 tüntető ügyében lát el képviseletet a szolgálat. A hat büntetőeljárásból egy eljárást megszűntettek, két esetben vádhalasztásra került sor, eddig egy esetben emeltek vádat. Két ügyben még folyamatban van a büntetőeljárás.

A kilenc szabálysértési ügy közül - amelyek rendzavarás miatt folytak - hat esetben minden jogkövetkezmény nélkül megszüntette az eljárást a bíróság, egy embert figyelmeztetett, két esetben pedig felelősségre vonás mellőzéssel zárult az eljárás.

Az októberi tüntetések során elvállalt ügyekben 16-an szenvedtek különböző sérüléseket.

Gyurta Tibor ügyvéd elmondta, szeretnék, ha az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) megvizsgálná a Magyar Televízió azon tevékenységét, amely a székház ostromot kiváltotta.

Véleménye szerint a televízió tevékenységét a média és a hatóságok csak passzív oldalról vizsgálták, holott a közérdekű közlemények nyilvánosságra hozataláról szóló törvényi kötelezettség betartása esetén feltehető az a kérdés, mi lett volna az események kimenetele, ha a televízióban teljesítik a tüntetők követelését és beolvassák petíciójukat.

Az ügyvéd közölte: a médiatörvény szabályai szerint a televíziónak azt a petíciót közzé kellett volna tenni.

Emlékeztetett arra, hogy az ORTT az ősszel eljárásokat indított, amelyek során több televízió tevékenységét is megvizsgálta, de csak a HírTV-re szabtak ki bírságot, a Magyar Televíziót viszont a vizsgálat köréből kirekesztették.
Gyurta Tibor közölte: az alapítvány korábban beadvánnyal fordult az ORTT-hez, hogy közigazgatási eljárásban vizsgálja meg a Magyar Televízió tavaly október 18-ai passzív tevékenységét. A válasz az volt: ezt sem ősszel, sem most nem kívánják vizsgálni.

Az alapítvány véleménye szerint ezt a vizsgálatot le kellett volna folytatni, így a legfőbb ügyészhez fordultak, hogy közigazgatási jogkörében éljen felszólalási joggal az ORTT vizsgálatért.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.