Prágában koronázták Csárdáskirálynőt

Percekig tartó vastapssal és felállva ünnepelte csütörtök este Prága a Csárdáskirálynőt, amely 16 év után tért vissza a száztornyú Moldva-parti metropolisba. Kálmán Imre világhírű operettjét ezúttal Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója és rendezője vitte színre a Karlíni Zenei Színházban.

"Amikor a Karlíni Zenei Színház mintegy két éve azt mérlegelte, hogy egy új operettet visz színpadra, arra a véleményre jutottak, hogy a világon ezt a műfajt Magyarországon játsszák a legmagasabb színvonalon. Így jutottak el a Budapesti Operettszínházhoz és hozzám személyesen" - mondta az MTI prágai tudósítójának még a premier előtt a rendező.
   
A cseh sajtó, amely a most kezdődő prágai zenei évad egyik legfigyelemreméltóbb eseményének minősíti a Csárdáskirálynő újbóli színrevitelét, nagy látványt és pergő ritmusokat ígér.
    "
A Kerényi-féle Csárdáskirálynő már megjárta Európát, nagy sikert aratott Budapesten, Salzburgban, Münchenben és Pétervárott is. A rendező elképzeléseit mindenütt a helyi nemzeti jellegzetességek figyelembe vételével is gazdagította, bővítette" - írta a konzervatív Lidové Noviny.
   
"A prágai előadás valamivel játékosabb és lélektanilag talán gazdagabb. Nekem úgy tűnik, hogy a cseh lélek a lírára nagyon fogékony. Ezért minden olyan lehetőséget a darabban, ami lírai, hatványozottan megragadtam" - magyarázta Kerényi.
   
A darab színrevitelének előkészületei nagyjából két évig tartottak, míg maguk a konkrét próbák mintegy két hónapig.
   
"A csehek körülményesebbek, mint mi. Eleinte eltérő véleményünk volt a zene tempójáról és néhány jelenet ritmusáról. Később azonban összehangolódtunk. Megértették, mit akarok. Utána már nagyon lendületesen ment a munka" - fejtette ki a rendező.
   
A színészgárdával elégedett. Nagyszerűnek tartja a szlovák Sisa Sklovskát Szilvia, vagy Pavla Brínkovát Anhilta szerepében. Edvint felváltva a cseh zenei színház két üdvöskéje Marián Vojtko és Ales Briscein alakítja.
   
Kerényi Miklós Gáboron kívül a darabon egész magyar csapat dolgozott. A koreográfia például Gesler György, míg a kosztümök Bartha Andrea munkája.
   
"Meggyőződésem, hogy a Csárdáskirálynő felkelti az operett iránti érdeklődést Prágában és a közönség széles rétegeit érdekelni fogja" - nyilatkozta újságíróknak Egon Kulhánek, a színház igazgatója. "A Csárdáskirálynő színrevitelével azt az ígéretünket is teljesítettük, hogy az operett visszatér Prágába" - szögezte le az igazgató.
   
"Amit Karlínban láthatunk, az ebben a műfajban maga a csúcsminőség" - jegyezte meg a premier kapcsán a Pro Vás című hetilap.
   
MTI-Panoráma - Kokes János

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.