„A tudományos összecsapásokban, akárcsak a háborúban, sohasem tudni, meddig fajul a harc, ha egyszer eldördül az első lövés” – írja Benedict Carey a New York Timesban.

A történet voltaképp nem új, csak éppen ma is hullámokat ver, például ismét szóba került augusztusban a Szexuális Kutatások Nemzetközi Akadémiájának rendes évi közgyűlésén Vancouverben. J. Michael Bailey, a nemi identitás ismert pszichológus-kutatója 2003-ban könyvet adott ki a férfiak nőiségéről, és ebben, férfi mivoltuktól megválni akaró emberekkel készített interjúk alapján azt állította, hogy a magukat nővé operáltatni kívánó férfiakat elsősorban egyfajta fantáziálás motiválja, amelynek során önmagukat nőnek képzelik, és e bizonyos nő iránt éreznek vágyat. Ez szöges ellentétben áll a transzszexuálisok körében bevett nézettel, miszerint az ilyen emberek valójában férfitestbe zárt nők.

Bírálói nem elégedtek meg azzal, hogy kétségbe vonják Bailey adatait és érvelését: emberi mivoltában támadták meg. Mindenek előtt azt állították róla, hogy a transzszexuálisok sértegetésén kívül nem vezette más cél. Azután feljelentették a munkahelyén, ahol egy évre leállították a kutatásait.

Baileynek azért védelmezői is akadtak, ők úgy látják, hogy a „politikailag korrekt” gondolkodás a kutatás szabadságát veszélyezteti, és nem ez az egyetlen eset. Dániában 2006-ban elbocsátottak egy Helmuth Nyborg nevű kutatót, miután nagy vihart aratott azzal a közleményével, amely szerint a nők hajszálnyival alacsonyabb átlagos intelligenciahányadossal rendelkeznek, mint a férfiak. „Egyre kockázatosabb kényes témákat kutatni.”

Pedig a történet nem indult rosszul. A meleg és transzszexuális irodalomra specializálódó Lambda kiadó díjra szemelte ki Bailey könyvét.

De aztán a szerző életének két legnehezebb éve következett. Egy transzszexuális informatikus elektronikus üzenetháborút indított ellene, a náci propagandához hasonlítva a könyvet. Sőt, nem volt rest felkeresni az interjúalanyokat, és négyükre hivatkozva bevádolta Baileyt az egyetemén, mondván, hogy az illetőket tudtuk és beleegyezésük nélkül tudományos kísérletnek vetette alá. A vádak között szerepelt, hogy Bailey engedély nélkül pszichológusi tevékenységet végzett (ugyanis tanácsokat adott némelyik interjúalanyának). Végül a meginterjúvoltak egyike azzal is megvádolta Baileyt, hogy nemi kapcsolatot létesített vele.

A vizsgálat nyomán Baileyt végül is nem bocsátották el. De kutatásai a fegyelmi idejére pénzügyi forrás nélkül maradtak, munkatársainak egy része másutt keresett megélhetést. Némelyikük elmondása szerint hivatalos helyről azt a tanácsot kapták, hogy ha állami ösztöndíjat akarnak szerezni, határolódjanak el Baileytől.

Egy Los Angeles-i transzszexuális aktivista kimásolta Bailey gyermekeinek fotóit a pszichológus honlapjából, és szexuális jelenetbe montírozta őket a maga honlapján.

Bailey attól tartott, bármelyik pillanatban munka nélkül maradhat. Szorongásoldó tablettákat kezdett szedni. 2004-ben lemondott chicagói tanszékvezetői posztjáról.

Egy ismert etika-kutató és egyben orvosi páciensek védelmében eljáró aktivista tanulmányt írt az ügyről, és ártatlannak találta Baileyt. Kiderítette például, hogy a négy panaszos közül kettő nem szerepel a könyvben, a másik kettőtől pedig írásos nyilatkozat van arról, hogy beleegyeztek az interjúba és annak közlésébe. Kísérletről pedig szó sem volt.