Segély Mátraszőlősnek a cigány önkormányzattól

Újabb törvénysértést követett el a mátraszőlősi önkormányzat azzal, hogy a szerda esti ülésén megerősítette: nem nyitja ki a korábban bezárt iskoláját - mondta Szandai László, az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal nógrádi vezetője. Szandai már korábban közölte: bírósághoz fordul, ha a mátraszőlősi iskolában nem kezdik el a tanévet, ugyanis a település önkormányzata jogszabályellenesen zárta be az intézményt.

A képviselő-testület legutóbbi rendkívüli ülésén a többség továbbra is a jogutód nélküli megszüntetés mellett szavazott. - Amint ez a határozat írásos formában is megérkezik, azonnal feljelentjük az önkormányzatot - jelentette ki Szandai László. Az állami hatósághoz hasonlóan kíván eljárni az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat, valamint több szülő is.

Tóth Gyula polgármester ugyanakkor úgy nyilatkozott: már korábban is felmerült, hogy akár a lemondásukkal, új választások kikényszerítése révén megakadályozzák az iskola újranyitását, mert az meggyőződésük szerint ellehetetlenítené a település költségvetését.

Csikós Árpád, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat oktatási bizottságának elnöke azt mondta: a szervezet felvállalná a mátraszőlősi iskola működtetését. Az önkormányzattól azonban nem kapták még meg a szükséges dokumentumokat, s azt sem tudják, valójában menynyibe kerülne a fenntartása. Megjegyezte: egymillió forintot akár most is kiutalnának, gyorssegélyként. Csikós Árpád - arra hivatkozva, hogy a kisebbségi jogok és a gyerekek tanuláshoz való jogai is sérültek Mátraszőlősön - kártérítési pereket helyezett kilátásba.

Tegnap az eddig társadalmi munkában dolgozó pedagógusok nem mentek be az iskolába, a gyermekfelügyeletet a szülők biztosították. A pásztói önkormányzat oktatási irodáján megerősítették: a település iskoláiban el tudják helyezni az összes mátraszőlősi gyereket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.