A vízumdíj visszajár

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának mai ülésén szó lesz többek között arról, az ország hogyan tudná kompenzálni azokat a magyarokat, akik a schengeni rendszer életbelépését követően kénytelenek lesznek vízummal utazni az anyaországba (ami fejenként 35 euróba kerül).

Értesüléseink szerint bevezetnék a kapcsolattartási támogatást, melynek révén a vízumdíjnak megfelelő öszszeget civil szervezeteken keresztül juttatnák vissza az érintetteknek. (Ennek elvéről tegnap az államfő is beszélt Szabadkán.) Ide kapcsolódó hír, hogy a kormány a határon túli magyarok szervezeteivel egyetértésben meghatározta azon nemzeti intézmények körét, amelyek három évre fiksz összegű támogatást kapnak, hogy ne legyenek kitéve az éppen aktuális költségvetésnek.(K. Gy.)
- Azért jöttem ma el ide a Vajdaságba, hogy kifejezzem: öszszetartozunk, és az anyaország nem fordít hátat egyetlen kisebbségének sem - mondta Sólyom László köztársasági elnök Szerbiában tett látogatásán. Az államfő a Vajdasági Magyarok Szövetségének (VMSZ) meghívására érkezett Szabadkára, ahol először a négy vajdasági magyar párt képviselőivel, majd a Magyar Nemzeti Tanács tagjaival talákozott. >>>>>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.