Még akkor is jelzésértékű ez a beszéd, ha az államfő is nyilvántisztában van azzal: a bűnelkövetők általában nem működnek együtt az igazságszolgáltatással, főleg az előtt, hogy lelepleződtek volna. Ha nem így lenne, nem volna szükség nyomozó hatóságokra.

Sólyom László az őszi zavargások apropóján azonban kimondta azt, amit korábban is számos alkalommal kimondhatott volna, és amit nem kevesen a bőrükön éreznek ebben az országban: hogy tudniillik túlságosan lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai, s nem mindig állítják bíróság elé azokat, akik megérdemelnék. Nyilvánvaló, hogy aki egyenruhában követi el tettét, nagyobb büntetést érdemel, mint a civil bűnöző; semmi kivetnivaló nincs tehát abban,hogy az elnök előbbre valónak tartja az októberi, mint a szeptemberi
zavargások “feldolgozását”. De ez lenne a jogállam próbája?

A politikától egyre inkább eltávolodó többség azt tekinti a jogállam próbájának, hogy miképpen dolgozza fel az igazságszolgáltatás az ő hétköznapi ügyeit. A zavargások során törvénytelenségeket elkövető rendőrök és civilek azonosítására külön nyomozócsoportok alakultak, mégis “túl kevés ügy jut el a bírósági tárgyalásig”. A Baumag tíz-egynéhányezer károsultjától kicsalt pénz felkutatására jóval kisebb erőket mozgósítottak; az elsőként csődöt jelentő autóreklámcég ügyében pedig két hatóság egymásnak dobálja a labdát, hogy kinek kellene nyomozni, miközben kisemberek ezrei futnak a pénzük után. És még sorolhatnám… A móri ügy kapcsán még az
sem tette próbára a jogállamot, hogy nem az elkövetőt ítélték el.

Az igazságszolgáltatás évek óta pénztelenséggel, létszám- és eszközhiánnyal küzd. A benne dolgozók ezzel magyarázzák az eljárások elhúzódását. A legtöbben a büntetőeljárási törvénnyel példálóznak:1998-ben fogadták el, de már a 2003-as hatálybalépése előtt módosítani kellett, s egy évvel később az ügyészség több mint száz pontonjavasolt további változtatásokat. Kevés a bíró és az ügyész, a folytonos átszervezések okozta bizonytalanság és a gyakori - nemritkán politikai indíttatású - koncepcióváltások miatt negyven-egynéhány
évesen nyugdíjba vonulnak a legtapasztaltabb nyomozók. Kevés igazságügyi szakértő segíti az igazságszolgáltatást, emiatt lassan készülnek el a szakvélemények, s előfordult, hogy nagy horderejű ügyben teremhiány miatt hónapokig vártak a tárgyalás megkezdésével.

Mindezek fényében vitatkoznék Sólyom Lászlóval: nem az lesz a jogállam próbája, hogy miképpen kezeli az igazságszolgáltatás az őszi zavargásokat vagy bármelyik más nagy port kavaró bűntényt. Sokkal inkább az, hogy a jogalkotók alkalmassá teszik-e az igazság szolgáltatást az évi közel másfél millió peres eljárás lefolytatására, közel félmillió bűncselekmény felderítésére? Akarnak és képesek-e egyértelmű, betartható és számon kérhető törvényeket alkotni? Például amíg törvénysértő, de nem büntetendő, ha a rendőrön nincs azonosító, a jogállami - ami a jogalkalmazást illeti - próbatétel csak egyféleképpen végződhet: kapitulációval. És ez, bármit mond is az államfő, már nem az igazságszolgáltatáson múlik.