Műemléket bontanak a Síp utcában

A Síp utca 8. és 10. számú műemlékházak bontása ellen tiltakozik az ÓVÁS Egyesület. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szerint azonban csak akkor lehetett volna az épületek teljes megtartását elérni, ha változtatási tilalmat rendel el a helyi önkormányzat.


Az ÓVÁS Egyesület szerint "a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyezte  a rombolást, az értékes részletek, lépcsőházak, udvarok megsemmisítését, egyedül a két homlokzat megtartását írta elő, annak ellenére, hogy mindkét ház 2005 óta egyedileg védett műemlék".

"A magyar műemlékvédelem történetében példátlan, hogy műemlékek védett műemléki területen a műemlékvédelmi hatóság részéről ilyen bánásmódban részesülnek" - olvasható a civil szervezet közlésében.
Az ÓVÁS tudatta: az építési tervek szerint a két XIX. századi, kétemeletes védett lakóépületre még három emeletet építenek, az udvari szárnyakat hétemeletes beépítés váltja fel ehhez tartozó mélygarázzsal, amelynek forgalma majd a szűk Síp utcát és környezetét terheli. A védett műemléki környezetben épülő  hétemeletes ház a holokauszt áldozatainak emlékfája mögött jelenik majd meg, jól láthatóan a Dohány utcai zsinagóga udvarából - hívja fel a figyelmet közleményében az egyesület.

Mint kiemelték, a Síp utca az UNESCO által védett budapestivilágörökségi terület védőzónájába tartozik. A negyedben ennek ellenére három éve nagyarányú bontások zajlanak. Az ÓVÁS szerint egyes utcákban az épületek hatvan százaléka már kicserélődött.

Az egyesület jelezte: ebben a hónapban UNESCO-szakértők érkeznek Budapestre, hogy megvizsgálják a zsidó negyedben kialakult  helyzetet. "A világörökség méltatlan kezelése miatt megtörténhet, hogy a főváros elveszíti védett státusát. A világörökségi érték ilyen semmibe vétele, ami a VII. kerületben történik, világszerte  példátlan" - véli az ÓVÁS Egyesület.

Sajti Zsuzsanna műemlék-felügyelő az MTI megkeresésére küldött írásos reagálásában rámutat: a KÖH az építéshatósági eljárás során a hatályos jogszabályok által biztosított keretek között járt el. A KÖH munkatársa emlékeztet arra, hogy már a védelem elrendelése előtt folyamatban volt a terület fejlesztésének előkészítése, és a  beruházó eredetileg a két Síp utcai épület teljes bontásával  számolt.

"A védés felterjesztését követően egyeztetési folyamat kezdődött az ingatlanok tulajdonosával, a befektetővel, illetve az önkormányzattal. A tárgyalások eredményeképpen a védés előtt benyújtott bontási engedélyezési kérelmet az építtető visszavonta, az ingatlanok részleges bontásának lehetőségét megtartva. Az értékes utcafronti épületrész megtartásával, a homlokzati síktól visszahúzott ráépítés és a rendkívül rossz műszaki állapotú udvari  épületek helyén új beépítés megvalósítását kezdeményezte. Erre a védelem előtt a VII. kerületi Önkormányzat elvi építési engedélyt is  kiadott" - hangsúlyozza a műemlék-felügyelő, aki rámutatott: a hivatalnak sikerült elérnie az érvényes szabályozás által biztosított beépítési lehetőségek csökkentését, a Síp utcai épületek teljes bontásának megakadályozását, a tervezett épület városképi megjelenésének finomítását.

"A rossz állapotú, lakhatatlan épületek teljes megtartását és felújítását valóban nem sikerült elérni. Erre akkor lett volna lehetőség, ha a védett terület vonatkozásában változtatási tilalmat  rendel el a helyi önkormányzat." A KÖH és az ÓVÁS által többször kezdeményezett lépés ezonben nem történt megr - írta Sajti Zsuzsanna.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.