Közép-európai szocialisták a radar ellen

Várhatóan közös nyilatkozatban foglal állást a Csehországba tervezett amerikai radarállomás létrehozása ellen hét közép-európai ország szociáldemokrata és szocialista pártja, amelyeknek vezetői pénteken tanácskoznak Prágában - állítja a konzervatív Lidové Noviny című cseh lap.

Lubomír Zaorálek, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) árnyékkormányának külügyminisztere szerint több témával is foglalkozó nyilatkozatról van szó, amelynek szövegét a pártvezetők fogják véglegesíteni. Az előzetes megállapodás szerint a nyilatkozathoz a Magyar Szocialista Párt is csatlakozik, amely eddig nyíltan még nem foglalt állást az amerikai radar ellen - jegyezte meg Zaorálek.

A pártelnök szerint a magyarok a saját területükön már elutasították a radar telepítését. "Ez most ugyanolyan helyzet, és természetesen elementáris szolidaritás, hogy amit magam nem akarok, azt másra sem kényszerítem" - mondta a lapnak Zaorálek. Hozzátette, hogy a tárgyalások a közös nyilatkozatról még folyamatban vannak, ezért meg kell várni az eredményt.

Jirí Paroubeknek, a CSSD elnökének meghívására a lengyel, a magyar, a német, osztrák, szlovák és a szlovén szociáldemokraták, illetve szocialisták vezetői fognak tanácskozni Prágában. Bár a rendezők eredetileg Gyurcsány Ferenc pártelnök és miniszterelnök érkezését jelezték, a CSSD szóvivője csütörtökön reggel úgy tájékoztatta az MTI tudósítóját, hogy a Magyar Szocialista Pártot Szekeres Imre honvédelmi miniszter fogja képviselni, aki az esti órákban érkezik Prágába. A találkozón Robert Fico szlovák kormányfő is részt vesz.

A CSSD, amely kormányzati pozícióban korábban maga is tárgyalt az amerikaiakkal a radarállomásról, ma élesen ellenzi annak csehországi telepítését, és népszavazást követel ez ügyben.

A cseh-amerikai tárgyalások a radarállomástól, amely Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra a Brdy katonai körzetben épülne fel, májusban kezdődtek. Végleges döntés az ügyben jövő tavasszal várható. Felmérések szerint a cseh lakosság mintegy 60 százaléka a radarállomás létrehozása ellen van. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.