Bíróság döntheti el a mátraszőlősi iskola sorsát

A Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal várhatóan a bírósághoz fordul a mátraszőlősi iskolaügyben, azt kérve, hogy semmisítsék meg az önkormányzat általános iskoláját megszüntető határozatokat - mondta csütörtökön a hivatal vezetője.

Szandai László közölte: nem változott az álláspontjuk, jogszabálysértőnek tartják a mátraszőlősi képviselő-testület döntéseit, de meg kell várni, míg megkapják a legutóbbi határozatokat. A hivatalvezető ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a bírói út nem hoz gyors és megnyugtató megoldást, és ha a bíróság megállapítja is a törvénysértést, akkor is kérdés, mit mond a helyzet orvoslása tekintetében.

Elsősorban meggyőzéssel lehetne kezelni a helyzetet. A szülőket kellene meggyőzni arról, hogy a gyerekek érdekében is az lenne a legfontosabb, hogy iskolába járjanak - tette hozzá.

Mátraszőlősön három határozatot hoztak az iskolával kapcsolatban. Augusztus 28-án előbb jogutóddal, majd 30-án jogutód nélkül megszüntették az iskolát. A szerda esti újabb rendkívüli testületi ülésen pedig megszavazták, hogy nem vonják vissza ezeket a határozatokat.

A Nógrád megyei faluban 44, döntő többségében cigány származású gyerek nem kezdte meg a tanévet az iskolabezárás miatt. A múlt tanévben még 93 tanulója volt az intézménynek, de a nyáron legtöbben Pásztó iskoláiba íratták be a tanulókat, mivel a szőlősi iskola jövője már tavasztól bizonytalan volt.

A szerdai ülésen részt vett Csikós Árpád, az Országos Cigány Önkormányzat oktatási bizottságának elnöke is, elmondta: azt kérik a közigazgatási hivataltól, hogy gyorsított eljárással forduljon a bírósághoz, a szülőknek pedig azt javasolják, hogy a bírósági döntésig ne írassák be más iskolába a gyerekeket.

A közigazgatási hivatal azért állapította meg a törvénysértést, mert az iskola megszüntetéséhez nem járult hozzá a helyi kisebbségi önkormányzat. Erre pedig azért lett volna szükség, mert az intézményben nemzeti etnikai kisebbségi nevelést is folytattak.

Az iskolaügyben az utóbbi napok egyeztetéseinek eredményeként elkészült egy megállapodástervezet, mely szerint hat összevont osztály működött volna a településen 2008. augusztus 31-ig; így  a kisebbségi önkormányzat is hozzájárult volna a megszüntetéshez. A szerdai döntés után azonban ez a megállapodás is az értelmét vesztette.

A mátraszőlősi iskolát pénzhiány miatt zárták be. Tóth Gyula polgármester arról tájékoztatott, hogy évi 20 millió forint hiányzik az iskola fenntartásához, amit az önkormányzat nem tud biztosítani. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.