Sarkozy Magyarországra jön, beszédet mond az Országgyűlésben. De kinek?

Mi köze is lenne Sarkozynek, mondjuk, a magyar baloldalhoz? Semmi. Konzervatív politikus, aki reformjaival a - szerinte - túlzottan "szocialistává lett" Franciaországot a piacgazdaság keretei közé akarja "visszaszorítani". Tény: az elmúlt évtizedekben a szakszervezetek olyan szociális jogokat harcoltak ki Franciaországban, amelyek a gazdasági növekedés kerékkötői lettek. A szakszervezetek gyengítése, a 35 órás munkahét eltörlése Sarkozy prioritásai közé tartozik, ő tehát a munkaadók, és nem a munkavállalók érdekeit szolgálja.

És mi köze lehetne Sarkozynek a magyar jobboldalhoz? Sajnos szintén semmi. A Fidesz elnöke Tusnádfürdőn azt találta mondani, hogy az új európai jobboldal, benne Sarkozy, "szakít a '68-as hagyománnyal" és a liberalizmussal, sőt, szembefordul azzal.

Valóban ezt tenné?

Nicolas Sarkozy alig több mint két éve a '68-as diákvezér, mai európai parlamenti képviselő Daniel Kohn-Bendittel és a francia liberálisok vezetőjével, Francois Bayrou-val együtt küzdött az unió alkotmányának franciaországi elfogadtatásáért. Ma - a szociáldemokrata párttal koalícióban kormányzó Merkellel együtt - az alkotmány minimalista változatán dolgozik. Európai elkötelezettségének mértéke messze túl van a hazai jobboldalén, amelyre az uniós "lelkesültség" kevéssé jellemző. A Fidesz rendezvényein kék alapon sárga csillagos lobogókat nem látni, árpádsávosokat annál inkább. A konzervatív Le Figaro joggal tette szóvá a tavalyi itthoni zavargások idején, hogy a tüntetők uniós zászlókat is égettek a tévé "ostroma" és az október 23-i "ünneplés" alkalmából.

Szakított a konzervatív Sarkozy a '68-as hagyománnyal és a liberalizmussal? Igaz lenne, hogy alapjaiban utasítja el a modern európai és amerikai baloldal "neoliberalizmusát"? Ennek ellentmond, hogy a már megválasztott, de még hivatalba sem lépett Sarkozy egyik első informális találkozóján épp Tony Blairrel vacsorázott, és nem sokkal később, miután Merkellel is megbeszélést folytatott, azt az információt engedte kiszivárogtatni, hogy a minialkotmánnyal megvalósuló új Európai Unió első elnökének a most leköszönt angol politikust látná szívesen. A liberális gazdaságpolitikát folytató London baloldali politikusai ünnepeltek, amikor a konzervatív Sarkozy győzött Párizsban, és Blair személyes kapcsolata is jobb Sarkozyvel, mint a francia szocialistákkal.

Sarkozy politikáját, beleértve a gazdaságpolitikát is, éppenhogy a liberalizmus jellemzi. Nem véletlen, hogy sokszor említi példaként Angliát és az Egyesült Államokat. Rugalmasabbá akarja tenni a munkaerőpiacot, egyszerűsíteni az elbocsátási szabályokat, csökkenteni a bürokráciát. Legújabb, nagy vihart kavaró javaslata, hogy az állami egyetemeket válasszák le a központi irányításról, növeljék autonómiájukat, erősítsék kutatóközpont jellegüket. Margaret Thatcher született újjá Franciaországban...

Sarkozy a hagyományos francia arabbarát és Amerika-ellenes politikát látványosan elutasítja, sokkal közelebbi kapcsolatot tart fenn a jelenlegi amerikai elnökkel, mint elődje, Chirac. Ezért a franciaországi muszlim szervezetek körében a - sok arab által csak zsidó Sarkozynek emlegetett - francia elnök nem áll éppen arabbarát hírében.
Az elnökválasztás után az al-Kaida-szervezetek honlapjain a "cionizmus előretöréséről" írtak, terrorista akciókkal fenyegetve Franciaországot.

Sarkozy valóban azzal nyitna új korszakot, hogy "leszámol" a "származás köteléke nem fontos" '68-as örökségével, ahogy Orbán mondta Tusnádfürdőn? "Úgy akarok beszélni a nemzetről, hogy senki ne vádolhasson nacionalizmussal" - idézi Orbán Sarkozyt. Mit kezd ezzel az idézettel a jobboldal? Mit kezd a gyűlöletbeszédtől, az antiszemita megnyilvánulásoktól elhatárolódni képtelen jobboldal azzal a Nicolas Sarkozyvel, aki francia elnökként is görög zsidó és magyar felmenőkkel büszkélkedik? "Maga ugyanúgy francia, ahogy én is, nem a származás fontos" - mondta egy televíziós beszélgetésben Sarkozy egy magát algériai eredetűnek valló asszonynak, éppenhogy felerősítve ezzel a '68-as hagyományt, és hangsúlyozva a francia alkotmánynak azt az alapmondatát, miszerint "Franciaországban minden francia állampolgár francia".

Sarkozy magára nézve is kötelezőnek tekinti ezt a mondatot, hivatkozik rá számtalanszor a fekete-afrikai vagy algériai, marokkói származású franciákkal kapcsolatban is. Nincs különbség francia és francia állampolgár között. Sarkozy élesen elutasítja az olyan megnyilvánulásokat, amikor bárki algériai, marokkói származásáról beszélnek, és minden fórumon hangsúlyozza, hogy számára csak francia állampolgárok léteznek. Mit kezd ezzel a hazai jobboldal, amely évek óta azt harsogja a baloldal ellenében, hogy "hajrá, magyarok", hozzátéve, hogy "a jelenlegi kormány nem a magyarok kormánya"? Mit kezd a minden francia állampolgár franciaságát hangsúlyozó magyar-zsidó-görög származású Sarkozyvel az a jobboldal, amelyik hazaárulózik, "idegenszívűekről" beszél, vagy éppen zsidózik?

Nem véletlen, hogy a liberalizmus és a '68-as eszmék olyan neves alakjai álltak Sarkozy mellé, mint Hervé Morin, aki Francois Bayrou centrista/liberális pártjának frakcióvezetője volt, vagy Európa egyik legismertebb morális tekintélye, az auschwitzi túlélő Simone Veil, illetve a '68-as baloldali értelmiség meghatározó alakja, André Gluksmann, egykori maoista filozófus. Említhetjük még a Le Figaro publicistáját, a Közel-Kelet tekintélyes szakértőjét, Alexander Adlert is.

Mit tud kezdeni a magyar jobboldal azzal a Sarkozyvel, aki elítéli az utcai politizálást, aki belügyminiszterként kérlelhetetlen keménységgel lépett fel a randalírozók ellen (keményebben, mint a magyar rendőrség), és aki vasszigorral csapott le minden antiszemita megnyilvánulásra és atrocitásra?

Sarkozy nem áll rokonságban a magyar jobboldal politikusaival.

Franciaországban, mint tudjuk, a fundamentalista iszlám csoportok tevékenysége következtében az antiszemita jelenségek megerősödtek. Ez az antiszemita hullám tavaly januárban tetőzött, amikor antiszemita indíttatásból megöltek egy Párizs belvárosában dolgozó, magát zsidónak valló, Ilan Halimi nevű fiatalembert. A gyilkosság indítékát maguk az elkövetők ismerték el. A csoport vezetője, Youssouf Fofana, miután a rendőrök letartóztatták, arról beszélt, hogy Halimit elrabolták, mert zsidó, és mivel "minden zsidó gazdag", jelentős váltságdíjat reméltek. (425 ezer eurót, 120 millió forintot, amit a szülők nem tudtak kifizetni.) Mivel nem kapták meg a pénzt, "al-kaidás stílusban" megkínozták és kivégezték a foglyukat. Az eset megdöbbenést váltott ki Franciaországban. Sarkozy, akkor még belügyminiszterként, példás büntetést követelt. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a franciák elhatárolódtak a rasszista és antiszemita megnyilvánulásoktól, és a franciaságát nem származási, hanem állampolgári szinten megjelenítő Nicolas Sarkozyt választották meg elnöküknek.

Sarkozy konzervativizmusa európai értékeket követ, melyek idegenek a fundamentális gondolkodástól, amely a tolerancia, a szabadság, az egyenlőség elvét hirdeti. Sarkozy Franciaországában tiltott a kirekesztés, a vallási vagy etnikai türelmetlenség, a faji különbségtevés éppúgy, mint a fundamentalista iszlamista csoportok antiszemita, a társadalomra veszélyes megnyilvánulásai.

Van mit tanulnia a magyar jobboldalnak.