Nem lesz iskola Mátraszőlősön!

A Nógrád megyei Mátraszőlősön a várakozások ellenére nem lesz tanítás csütörtöktől, miután a képviselő-testület rendkívüli ülésén nem vonta vissza korábbi, az iskolát megszüntető határozatát - tájékoztatott az Országos Cigány Önkormányzat oktatási bizottságának elnöke.

Csikós Árpád elmondta, hogy arra kérik a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatalt: gyorsított eljárással forduljon a bírósághoz, a szülőknek pedig azt javasolják, hogy a bíróság döntéséig ne írassák be a gyerekeket a pásztói iskolákba.

Az ÖCO képviselője elmondta: a hétfői és keddi tárgyalások eredményeként elkészült egy megállapodás-tervezet, eszerint az 1.-2. és 3.-4. osztályt összevonva, hat osztállyal működött volna az iskola 2008. augusztus 31-ig, akkor a helyi kisebbségi önkormányzat hozzájárult volna a megszűnéshez.

A kisebbségi egyetértésre azért van szükség, mert az iskola nemzeti etnikai kisebbségi etnikai oktatást is folytatott, hozzájárulásuk nélkül a fenntartó nem szüntetheti meg az intézményt a jogszabályok értelmében.

Az ülésen azonban nem a tervezetről voksoltak, hanem 5 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett úgy döntöttek a képviselők, hogy nem vonják vissza azt az augusztus 30-i döntést, amellyel jogutód nélkül megszüntették az intézményt - tette hozzá a bizottsági elnök.

A jegyző felhívta a képviselők figyelmét, hogy döntésük törvényellenes, és kérni fogja a megyei közigazgatási hivatalt, hogy azt semmisítse meg. A hivatal már a korábbi határozatnál is megállapította a törvénysértést, de egyelőre nem fordult bírósághoz. A képviselők nem tartottak igényt az ÖCO által felajánlott egymillió forintra.

Mátraszőlősön az előző tanévben még 93 gyerek tanult, de mivel tavasz óta bizonytalan az iskola jövője, a legtöbb szülő beíratta a gyerekeket a szomszédos Pásztó iskoláiba, 44, döntő többségében cigány származású tanuló azonban ragaszkodva a helyi iskolához, nem kezdte meg a tanévet.(MTI)

Lyukasóra
Lyukasóra
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.