Fico azért népszerű otthon, amiért sokan nem szeretik máshol. Balos, populista, antiliberális és nacionalista. Meciar bővített kiadásban, ám „nagy elődjével” szemben Fico szalonképes.

Időközben, amikor Meciar már nem, és Fico még nem volt hatalmon, Szlovákia szalonképes országgá lett ugyanis, sőt.

Fico beült a készbe – a választók akaratából –, és egy ügyes trükkel úgy kötött koalíciót Meciarral és Slotával, hogy elhessegethesse az ezzel elvben együtt járó nemzetközi kiközösítettséget. Durva Vlado és Otromba Jan „csak” koalíciós partner, forma szerint nem tagjai a kormánynak, mi a probléma? – kérdezi Fico ártatlan képpel.

És tényleg, az EU és a NATO erre csak hümmögni tud, mi mást tehetne. Már csak a magyarokkal van probléma, egy lány még jól meg is veri magát, Szlovákiát lejáratandó, ám Fico átlát a szitán. Kubis külügyminiszter mindig jókat cseveg Göncz Kingával, diplomaták vagyunk, mi a szösz, szócsatázni Ficóval ott van Gyurcsány, persze ő se megy semmire.

Fico nem hagy kétséget: koalíciójának egyik alapja, hogy ezzel a szlovák kormánnyal a magyarok sem keménykedve, sem puhulkodva nem boldogulhatnak. Sem az ottani magyar párt, sem az itteni Magyarország.

Fico abból indul ki – és ebben egy ideig nem téved –, senki és semmi nem akadályozhatja meg őt abban, hogy nacionalista és populista politikát folytasson. Kőbe vésetheti a Benes-dekrétumokat, lesöpörheti a szlovák–magyar kiegyezés ötleteit, visszanyesegetheti a kisebbségi jogokat, és mindeközben vígan hivatkozhat a gárdára meg a magyar nacionalizmus más ostobaságaira.

És persze élvezi, hogy a magyar kormánynak a szlovákiai magyar párt is inkább ellenfele, mint partnere.

Tudóskodva: Szlovákia geopolitikai pozíciói most éppen jobbak, mint Magyarországé.

Voltaképpen már csak az európai szocialisták kellemetlenkednek, Fico pártját egy éve felfüggesztették. „Magyar ármány” – Fico megint átlát a szitán, és ez bőven elég neki odahaza, hiszen sok szlováknak (ma még többségüknek) ez bőven elég magyarázat sok gondra-bajra.

Hát akkor?

Voltaképpen nincs más, mint átvészelni a Fico-éveket (még sok lehet), menteni, ami menthető, és a magunk részéről nem tenni semmi olyat, ami menthetetlen. A defenzíva jegyében megfontolandó, érdemes-e egyáltalán olyasmiket kezdeményezni, amire Ficóék visszakézből válaszolnak.

A kölcsönös bocsánatkérés jámbor ötlete után nem biztos, hogy oda kell tartani a másik orcánkat is. Persze: duzzogni sem éri meg, Pozsony kezében rejtőzhet még néhány C variáns, mostanában ők többet tudnak nekünk kellemetlenkedni, mint fordítva.

De azért előbb-utóbb csak megütközést kelt az európai szalonokban, hogy komoly magyar megbékélési gesztusokat Fico pimaszságnak titulál, és jókat játszik az európai alapértéknek számító jogállamisággal. Tudóskodva: előbb-utóbb nem lesznek jobbak a geopolitikai pozíciói.

Mert egyszer biztosan kitűnik, hogy van egy nagy különbség: a magyarok nem visszaütni, még csak nem is kellemetlenkedni akarnak. Hanem normális, sőt baráti viszonyt. Várjuk ki, lehet majd. Előbb-utóbb odaát is elhiszik.

Amikor – és már nem csak magyar ügyben, hanem például a reformok és a jogállam kérdéseiben is – mai választóinak zöme is átlát majd a populizmuson: Fico szitáján.
fuzeso@nepszabadsag.hu