Lefokozhatják a révkomáromi Selye János Egyetemet

Megszüntetheti a szlovák oktatási tárca az egyetlen szlovákiai állami magyar felsőoktatási intézményt, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetemet - írta szerdán a pozsonyi Pravda.

A nemrég elfogadott új szlovákiai felsőoktatási törvény alapján szakfőiskolává minősíthetik le a négy éve alakult révkomáromi Selye János Egyetemet – értesült a pozsonyi Pravda.

Megkeresésünkre Viera Trpísová, a szlovák oktatási tárca szóvivője megerősítette: valóban szó van erről. Ján Mikolaj tárcavezető – akit a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) jelölt erre a tisztségre – elmondta, hogy elkészült a javaslat a húsz szlovákiai állami felsőoktatási intézmény rangsorolására, de végső döntés még nem született.

Azt azonban elismerte, hogy leginkább a Selyét és a rózsahegyi (Ruzomberok) Katolikus Egyetemet fokozhatják le szakfőiskolává. A tárcavezető szerint ezekben, de néhány más intézményben is, az oktatáson kívül nem foglalkoznak tudományos tevékenységgel és kutatásokkal, ezért csupán az alapfokú felsőoktatási képzést (bachelori-Bc.) végezhetnének.

Albert Sándor, révkomáromi rektor megdöbbent a hír hallatán. Lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az egyetemen jelenleg is folyik magiszteri képzés, a Református Teológiai Karnak pedig tavaly négy doktorandusza volt, idén további nyolc fiatal kezdi meg tanulmányait ezen a szinten.

- Remélhetően e hónap végén megkapja a szükséges akkreditációt a menedzsment szakirányzat is, s akkor a Közgazadaságtudományi Karunkon is megkezdődhet a magiszteri fokozatú képzés. Módszertani és régiófejlesztési tudományos kutató munka is zajlik nálunk, amelyeknek első eredményeit már tanulmánykötetekben publikáltuk.

Többek között ezért tartom érthetetlennek a miniszter javaslatát, amely azt sem veszi figyelembe, hogy most kezdtük a negyedik tanévet, s főleg a tudományos munkához és a kutatásokhoz idő is kell – hangsúlyozta a rektor. A Selye Egyetem Pedagógiai és Teológiai Karán bachelori szinten kívül magiszteri képzés is folyik.
      
Renáta Králiková neves szlovákiai pedagógiai szakember szerint az egyetemek tudományos kategorizálása elvben jó elgondolás, mert a kilencvenes évek derekától csaknem minden szlovák kormánypárt kiharcolt valamilyen új felsőoktatási intézményt.

Emiatt túl sok az egyetem Szlovákiában, s a színvonaluk sem minden esetben felel meg a mai társadalmi követelményeknek és korunk kihívásainak. – Ugyanakkor az egyetemek tudományos színvonalának elbírálásához egyenlő feltételeket és kritériumrendszert kell teremteni. Helytelen, ha már jóelőre megmondják, hogy melyik intézmény jut át a rostán, és melyik nem – szögezte le Renáta Králiková.

A módosított szlovák felsőoktatási törvény szerint az Akkreditációs Bizottság egy éven belül átvilágítja mind a húsz egyetem színvonalát, oktató és tudományos tevékenységét. E felmérések alapján tesz javaslatot a minsizternek, hogy a három kategória (egyetem, főiskola, szakfőiskola) közül melyikbe sorolja őket.

Pozsonyi tudósítónktól

Iskolakezdés, egyelőre egyetemi szinten
Iskolakezdés, egyelőre egyetemi szinten
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.