Kevesebben, tisztábban?

A jelen helyzet szerint 160, szerencsés esetben 180 fős magyar csapat indulhat a jövő évi, pekingi olimpián - jelentette ki Schmitt Pál, a MOB elnöke az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának ülésén. (Négy éve, Athénban 215 magyar sportoló vett részt - A szerk.)

Úgy vélte, honfitársaink húsz-huszonkét sportágban szerepelhetnek; a cél az, hogy Magyarország most is az első tizenöt helyezett között végezzen a nemzetek nem hivatalos pontversenyében.

A beszámolóban elhangzott, hogy a kezdeti ötszázról mostanra 375 főre csökkent az olimpiai kerethez tartozók száma, s valamennyien bármikor elérhetők a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség számára. Ezzel összefüggésben elmondta, hogy a sportolók 99 százaléka becsületesen és tisztán készül, viszont a folyamatos ellenőrzésről nem mondhatnak le, már csak azért sem, mert a 2004-es athéni olimpián - Schmitt szavai szerint - "megégettük magunkat, s ezt többé nem engedhetjük meg". Közölte: az olimpikonokkal olyan szerződést köt a MOB, amelyben a versenyzőknek meg kell nevezniük orvosaikat és edzőiket is, vagyis azokat, akik felelősséget vállalnak a tiszta felkészülésért.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.